Fotó: dac1904.sk/hu - Lelkes Ernő
Sainey Njie a nagy meleg következtében esett össze, a kórházban viszont szerencsére sikerült stabilizálni az állapotát.
Honlapunkon is megírtuk csütörtök este, hogy a Paksi FC 3-1-re legyőzte a DAC-ot a dunaszerdahelyi MOL Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.
A találkozó azonban sajnos nem csak a játékról szólt, a felvidéki klubhonlap beszámolója szerint ugyanis
a DAC gambiai középpályása, Sainey Njie a 41. percben úgy esett össze, hogy senki sem volt a közelében.
Mint kiderült, a nagy melegben elvesztette az eszméletét, és kórházba kellett szállítani. A tudósításból azonban szerencsére az is kiderült, hogy estére már stabil volt az állapota, éjjelre azonban még az intenzíven osztályon maradt megfigyelésre.
Az ijesztő eset videón
Olvastad már?

Kubatov: "A csapatunk alkalmas arra, hogy elkapja a Manchester Cityt is" - a Fradi-elnök a saját hibájáról és a Csercseszov-Zubkov viszonyról
A Ferencváros elnöke elmondta, nekik is tanulsággal járt az, hogy a pályájuk végén lévő Róbert Mak és Marko Marin nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások

Légiósok
Hegyit újra kölcsönadhatják
Sérülés utáni rehabilitációját végzi Hegyi Krisztián, akit felépülése után a Premier League-ben szereplő West Ham United újra kölcsönadna.

Ferencváros
Elkelt a kétszeres bajnok
Megtalálta új csapatát az FTC-től két hete távozott nigériai támadó, Tosin Kehinde.

Légiósok
Csoboth országot vált
Több török forrás is arról ír, hogy a 19-szeres magyar válogatott játékos, Csoboth Kevin kölcsönben az élvonalbeli Genclerbirligi együtteséhez kerülhet.