Óriási balhé az Eszék EL-meccse előtt: Két embert megkéseltek az utcai verekedésben - videó

Komoly balhé előzte meg az eszéki csapat Rangers elleni, idegenbeli Európa Liga-visszavágóját.
Csakfoci Admin 2018. augusztus 4., szombat 11:39
Komoly balhé előzte meg az eszéki csapat Rangers elleni, idegenbeli Európa Liga-visszavágóját.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. augusztus 4., szombat 11:39

Két horvát szurkolót megkéseltek abban a komoly utcai verekedésben, amely a Rangers-NK Osijek (Eszék) Európa Liga-visszavágó előtt tört ki csütörtök este Glasgow-ban - tudósít a BBC.

Az összecsapásban mintegy 60 drukker vett részt, a felvételek tanúsága szerint a pirotechnikai eszközök sem hiányoztak, többeket pedig megvertek. Egy 24 és 40 éves vendégszurkoló járt a legrosszabbul, őket megkéselték, később kórházba szállították, egyikük már elhagyhatta azt.

Azt egyelőre vizsgálja a rendőrség, hogy melyik csoport kezdte a balhét, illetve kik a gyanúsítottak a késelésekért. A fizikai kontaktuson túl üvegeket is dobáltak az elvetemült fanatikusok. A találkozó 1-1-es döntetlennel zárult, a Rangers 2-1-es összesítéssel jutott tovább.

Átigazolások
MTK
Molnár és Jurek
Molnár Ádin iránt a holland Heerenveen érdeklődik, de a cseh Sparta Praha és egy lengyel klub is figyeli őt.⎥Jurek Gábort a kölcsön után megtartanák, játékost adnának érte a DVTK-nak. (NSO)
RB Leipzig
Fordulat Orbán ügyében
A Sport Bild szerint a korábbi pletykákkal ellentétben az RB Leipzig mégsem kínál új szerződést Willi Orbánnak, aki így akár már nyáron távozhat.
Kocaelispor
Balogh Botond helyzete
Balogh Botond megszerzésére opciója van a Kocaelispornak, ennek lehívása attól függ, hogy a csapat többi védőjével való tárgyalás hogyan alakul. (kocaeligazetesi.com)
Tovább az összes átigazoláshoz