NB II: A majdnem mindent kihagyó Lokit egy védő gólja mentette meg - videó

Csak a hajrában, egy szöglet után törte meg a Budaörs ellenállását a DVSC a Merkantil Bank NB II 1. fordulójában.
Dudás Gábor 2020. augusztus 2., vasárnap 19:38
Csak a hajrában, egy szöglet után törte meg a Budaörs ellenállását a DVSC a Merkantil Bank NB II 1. fordulójában.
Szerző: Dudás Gábor 2020. augusztus 2., vasárnap 19:38

Már az első félidő a DVSC szinte totális dominanciájában telt el. A nyáron jelentős erősítéseket végrehajtó Loki a mezőnyben és a helyzetek alapján is uralta a meccset, ám nem tudta kihasználni a lehetőségeit. Azok elpuskázásában elsősorban a Puskás Akadémiától visszatért Sós Bence "jeleskedett".

A fordulás után sem változott a játék képe, az egyértelműen a győzelemre hajtó debreceniek nyomtak és megint voltak helyzeteik, de sem Varga Kevin, sem Bárány zicceréből nem született gól. Utóbbi aztán a 68. percben igazán közel állt a vezetés megszerzéséhez, de dropból megeresztett lövését hatalmas bravúrral és a kapufa segítségével hárította a Budaörs mindössze 20 éves kapusa, Kovács Péter Ákos. Tíz perccel később Tischler tévesztett centikkel, egy szögletet követően, majd újabb két perc elteltével a berobbanó Szécsi bólintott alig a léc fölé.

Végül aztán egy védő sietett a támadók segítségére: a 83. percben egy szöglet utáni röviden kifejelt labdát Szatmári bombázott a bal felső sarokba (1-0).


A 85. percben Tichler löketét szedte ki a jobb alsóból Kovács. Végül ha csak a hajrában is, de meg tudta nyerni első másodosztályú bajnokiját a DVSC.

A vasárnapi találkozót több mint 5000 szurkoló látta a Nagyerdei Stadionban.

Nem tudott viszont pontot szerezni a nyitányon a másodosztály másik debreceni csapata, a DEAC, amely Pászka góljával kapott ki 1-0-ra a Lipcsei Péter irányította Soroksár otthonában.

Merkantil Bank NB II, 1. forduló:

DVSC – Budaörs 1-0 (Szatmári 83.)

Soroksár – DEAC 1-0 (Pászka 86.)

Később:

Olvastad már?
NB II: A Haladás öt, a Pécs négy góllal kezdett, békéscsabai siker Szegeden - eredmények
Uram János 11-est védett több mint 4000 szurkoló előtt Szegeden.
Elolvasom

20:00: Vasas – Kazincbarcika

Szombaton játszották:

Kaposvár – Nyíregyháza 0-1

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz