A magyar válogatott középpályás a megszokott hatalmas mezőnymunkája mellett ezúttal egy szép találattal is észrevetette magát a Bristol edzőmeccsén.
Kedd délután az angol negyedosztályú Exeter ellen játszott felkészülési mérkőzést a második ligás Bristol City, amely kezdőcsapatában helyet kapott a magyar válogatott középpályás, Nagy Ádám is.
A Bristol már az első játékrészben kétgólos előnyt harcolt ki, majd a szünet után Nagy Ádám szerezte az első gólt, miután egy szöglet utáni kifejelt labdára csapott le 17 méterre a kaputól és lövése a jobb sarokban kötött ki.
A Bristol végül 4-0-ra nyerte meg az edzőmeccset.
Nagy Ádám gólja
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)