Légiósok: Gazdag ismét remekelt, csapata brutális verést mért az ellenfélre és az élre ugrott - videó

Gazdag Dániel jó játékkal és egy gólpasszal járult hozzá csapata történelmi, 7-0-s győzelméhez az MLS-ben.
Budai László 2022. július 9., szombat 9:18
Gazdag Dániel jó játékkal és egy gólpasszal járult hozzá csapata történelmi, 7-0-s győzelméhez az MLS-ben.
Szerző: Budai László 2022. július 9., szombat 9:18

Ezúttal is Gazdag Dániellel a kezdőcsapatában fogadta a Philadelphia Union aktuális ellenfelét, a mostani fordulóban a DC Unitedet. A továbbra is az élmezőnyben álló hazaiak nem sok kétséget hagytak afelől, ki szerzi majd meg a három pontot, már az első félidőben öt gólt szereztek: a harmadik találat előtt Gazdag szolgáltatta a gólpassz előtti passzt, az ötödiket megelőzően pedig gólpasszt adott.

Mindkét jelenet videón

A Philadelphia a második félidőben további kétszer volt eredményes, ráadásul egy 11-est még ki is hagyott, így végül 7-0-ra győzött. Ezzel beállították az MLS történetének legnagyobb gólarányú sikerét, ennél jobban még egyetlen csapat sem verte a másikat.

Gazdagot 6-0-nál, a 61. percben cserélték le - a magyar válogatott támadó idei 19. meccsét játszotta, ezeken eddig 7 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott. Csapata győzelmével a tabella élére ugrott a Keleti konferenciában.

Nyugaton nagy ováció fogadta Gareth Bale-t, aki már élőben láthatta, hogy csapata, a Los Angeles FC 3-2-re veri a Galaxyt. Giorgio Chiellini a kispadon ült a hazaiaknál, de nem állt be. A Los Angeles FC vezeti csoportját.

Átigazolások
DVSC
Ők állhatnak tovább
Amos Youga, Djordje Gordic és Maximilian Hofmann, valamint Víctor Camarasa, Alex Bermejo, Fran Manzanara, Julien Dacosta és Stephen Odey is távozhat. (HAON)
Légiósok
Tóth Balázs helyzete
A PL-ből a Brentford és a Bournemouth érdeklődik Tóth Balázs iránt, akit más országból is figyelnek. Emellett a Blackburnnel is tárgyalnak az esetleges hosszabbításról. (Index)
Videoton
Három búcsúzó
Nagy Gergelytől, Zimonyi Dávidtól és Kovács Bencétől is elköszönt a Vidi.
Tovább az összes átigazoláshoz