A 2-0-s hazai győzelmet hozó Videoton-Puskás Akadémia mérkőzés 88. percében szerzett vezetést Juhász Roland, gólöröme közben pedig a felcsúti edző felé kiabált.
Juhász Roland később, a fehérvári klub honlapjának elmondta, a kislánya is ott volt a mérkőzésen, a gól után egyből felé szaladt ünnepelni, ahogy az a felvételeken látható is.
- Közben azonban hatalmas feszültség is kirobbant belőlem, de ezt már nyilván nem az ő irányába akartam kiadni magamból, ezért elfordultam. Sem Pintér Attilának, sem senki másnak nem címeztem azokat a szavakat. Egy ilyen meccs után, amikor a 88. percben megszerzi valaki a vezető gólt, talán érthető, hogy nagy energiák szabadulnak fel benne – nyilatkozta a Vidi csapatkapitánya.
Átigazolások
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Csíkszereda
Szakítás Szabóval
Hivatalossá vált, hogy a Csíkszereda és Szabó István útjai elválnak egymástól.
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.