Fenyegetőzik az elnök a magyar csatár miatt: "Ha az edző nem őt játszatja, fenékbe rúgom!" - videó

A Palermo tulajdonosa foggal-körömmel ragaszkodik a magyar csatárhoz. Maurizio Zamparini mindenképp számolna Balogh Norberttel az új szezonban.
Dudás Gábor 2018. július 28., szombat 9:20
A Palermo tulajdonosa foggal-körömmel ragaszkodik a magyar csatárhoz. Maurizio Zamparini mindenképp számolna Balogh Norberttel az új szezonban.
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 28., szombat 9:20

Miután elbukta a tavaszi rájátszás döntőjét a Frosinone ellen, továbbra is a Serie B-ben szerepel majd a Palermo gárdája. Soraiban továbbra is azzal a Balogh Norberttel, aki az előző idényben sorozatos sérülései és nyolc hónapos kihagyása miatt keveset (2 mérkőzésen 8 percet) tudott segíteni csapatának a feljutás kiharcolásában.

A nyári felkészülést viszont remek formában kezdte a 22 éves magyar válogatott csatár - két mérkőzését tavaly nyáron játszotta a nemzeti csapatban, Oroszország és Andorra ellen -, az első edzőmeccsen, a Sappada amatőrjei ellen háromszor is a kapuba talált.

A fiatal csatár Szicíliába igazolását anno minden erővel szorgalmazó és támogató klubelnök, Maurizio Zamparini talán emiatt érezte szükségét annak, hogy elbeszélgessen a támadóval és Bruno Tedino vezetőedzővel, méghozzá az edzőtáborban, kamerák előtt. A Mediagol információi szerint a klubvezető és a tréner között feszült helyzet alakult ki Balogh miatt, erről árulkodik a felvétel, majd Zamparini későbbi nyilatkozata is.

 

Balogh Norbert mindent belead és megtesz az edzőtáborban, a pályán. Ha viszont helyette az egyébként is beteg Moreo (Stefano Moreo, a Palermo 25 éves olasz támadója - a szerk.) fog játszani, akkor fenékbe rúgom az edzőt

- mondta félig viccesen(?) az elnök.

A lap hozzáteszi, hogy Balogh és edzője között nincs talán ilyen feszültség, sőt, igazából semmilyen viszony sem, ami a magyar légiós sérüléseivel és emiatti nélkülözésével magyarázható. Persze így idillinek sem nevezhető a köztük lévő helyzet. A cikk szerint Balogh fejében felmerült már a távozás gondolata is (volt edzője, a debreceni Herczeg András a minap elárulta, hogy megpróbálkoztak a visszaszerzésével, de sikertelenül - a szerk.), de végül a maradás mellett döntött.

"Baloghban rengeteg potenciál van, sokat dolgozhat azért, hogy ki is hozza magából. (...) Vajon azzá a játékossá tud válni, aki valóan és igazán  hasznos lesz a Palermo számára? Még egy eldobott év senkinek sem használna, sem a profi játékosnak, sem a vele foglalkozó stábnak, nem is beszélve a klubról, amely jelentős összeget fektetett belé" - fogalmaz a csatár kapcsán a Mediagol.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz