Eltiltotta az UEFA az Eb egyik legnagyobb sztárját és a törökök hősét is - hivatalos

A török Merih Demiralt két, az angol Jude Bellinghamet pedig egy mérkőzésre tiltotta el az UEFA az Európa-bajnoki nyolcaddöntők során bemutatott, és a szabályokba ütköző gólöröme miatt.
Csakfoci.hu 2024. július 5., péntek 13:51
A török Merih Demiralt két, az angol Jude Bellinghamet pedig egy mérkőzésre tiltotta el az UEFA az Európa-bajnoki nyolcaddöntők során bemutatott, és a szabályokba ütköző gólöröme miatt.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. július 5., péntek 13:51

Két mérkőzésre eltiltották Merih Demiralt, az Európa-bajnoki negyeddöntős török labdarúgó-válogatott középhátvédjét. Demiral szerezte csapata mindkét gólját kedden az Ausztria ellen 2-1-re megnyert nyolcaddöntőben, de második találatának ünneplése során politikai jelentésű, nacionalista tartalmú kézmozdulatot tett, amivel nagy felháborodást váltott ki.

Eltiltása azt jelenti, hogy nem léphet pályára szombaton Berlinben a Hollandia elleni negyeddöntőben, valamint a törökök továbbjutása esetén az elődöntőben.

Törökországban már az eltiltás meg nem erősített sajtóhíre is komoly felháborodást keltett: a külügyminisztérium elítélte és elfogadhatatlannak minősítette az UEFA vizsgálatát, sőt, bekérette a német nagykövetet - írta az MTI.

Bár a korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy angol Jude Bellinghamet nem tiltják el, miután a szlovákok elleni góljának ünneplése közben obszcén gesztust tett, de végül mégis elmeszelte egy meccsre a Real Madrid angol válogatott csillagát az UEFA.

Mint később kiderült, Bellingha, eltiltását egy évre felfüggesztették. Ráadásul a Háromoroszlánosok 10-esét még 30 ezer euróra is megbírságolta az európai szövetség.

Átigazolások
Ferencváros
Drágállják a brazilt
A Ferencváros brazíliai hírek szerint 3 millió eurót szeretne kapni középpályásáért, Julio Romaóért, ami egyelőre elrisztotta a játékos elszőszámú kérőjét, a riói Botafogót. (O Tempo Sports)
Everton/Bournemouth
Tóth Balázs
Angliából származó információink szerint Tóth Balázs iránt valóban jelentős az érdeklődés, de konkrét megkeresése eddig egy PL-klubtól volt.
Kisvárda
Akik nem kaptak szerződést
"Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, hogy nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat, nekünk is legalább annyit kell változtatni a kereten, mint a Diósgyőrnek" - mondta Révész Attila az M4-nek.
Tovább az összes átigazoláshoz