Csak a beoltottak mehetnek a budapesti Eb-meccsekre - ez a terv

A kormány - már az UEFA-val is közölt - terve alapján csak a koronavírus elleni vakcinával igazoltan beoltott szurkolók látogathatnak ki a magyarországi Eb-meccsekre.
Dudás Gábor 2021. március 25., csütörtök 12:51
A kormány - már az UEFA-val is közölt - terve alapján csak a koronavírus elleni vakcinával igazoltan beoltott szurkolók látogathatnak ki a magyarországi Eb-meccsekre.
Szerző: Dudás Gábor 2021. március 25., csütörtök 12:51

A nyáron, részben Budapesten megrendezésre kerülő labdarúgó Eb kapcsán már jelezte a kormány az UEFA felé, hogy a magyar terv az, hogy akit beoltottak, az részt vehet a mérkőzéseken - erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a csütörtöki Kormányinfón.

Mivel egy június közepi sporteseményről van szó, bízzunk benne, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a szörnyű időszakot

- tette hozzá a miniszter, aki szerint az oltási terv alapján májusig mindenki megkaphatja a vakcinát, aki regisztrált, úgyhogy ez nem okozhat gondot.

Mint ismeretes, az UEFa elnöke, Alexander Ceferin a múlt héten jelentette be, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség nem engedélyezi, hogy nézők nélkül játsszák a meccseket a nyári Európa-bajnokságon, aminek az eredeti tervek szerint 12 város a rendezője.

– Minden házigazdának garantálnia kell, hogy a szurkolók ott lehetnek a stadionokban– kezdte Aleksander Ceferin, aki azt is elárulta, hogy a rendező városoknak április 7-ig kell benyújtaniuk a tervezetet azzal kapcsolatban, hogy mennyi szurkolót fognak beengedni a stadionjukba, az UEFA pedig ezt követően tesz hivatalos bejelentést. – Az április 20-i határidőt tűztük ki az Eb-vel kapcsolatos végső döntés meghozatalára. Az ideális forgatókönyv az, hogy a tornát az eredetileg kijelölt 12 helyszínen játsszák le, de ha ez nem lehetséges, akkor 10 vagy 11 országban lesz megtartva, ha egy vagy több helyszín nem felel meg az előírt feltételeknek - fogalmazott a szlovén focivezér.

Dánia: 30%

Dániában legalább 12 ezer szurkolót beengednek a stadionba a tavalyról idén nyárra halasztott labdarúgó Eb koppenhágai mérkőzésein.

Joy Mogensen kulturális miniszter csütörtöki bejelentése szerint a 38 ezer néző befogadására alkalmas Parken Stadion kapacitásának legalább 30 százalékát elérhetővé teszik a drukkerek számára. Hozzátette, amennyiben nyárig javul a koronavírus-járvány okozta helyzet, akkor akár még több szurkoló a helyszínen nézheti a dán fővárosban sorra kerülő találkozókat.

A skandináv ország sportági szövetsége üdvözölte a döntést, amelyet nagy és fontos lépésnek nevezett, hogy igazi futballparti legyen az Eb dániai helyszínén. A dán válogatott a finn, a belga és az orosz csapatot is hazai pályán fogadja a kontinensviadal csoportkörében - írja az MTI.

Átigazolások
Paks
Lenzsér Bence: 2029
A paksiak bejelentették, hogy újabb három évre írtak alá alapemberükkel, Lenzsér Bencével, akinek így már 2029-ig érvényes a szerződése.
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.
Tovább az összes átigazoláshoz