Átigazolási hírek
Fehérvár
Varga Roland is érkezik
A Csakfoci úgy tudja, a Fradival 4-szeres bajnok és 3-szoros kupagyőztes, legutóbb a Paksot erősített Varga Roland is a Fehérvárt segítheti a következő szezonban.
ETO
Kell még csatár
Támadót még igazol a Győr, amely tárgyal Nadir Benbouali, Zeljko Gavric és Vitális Milán megtartásáról. Claudiu Bumbának érvényes a szerződése. (m4sport.hu)
Fradi
Öt fiatal lett profi
Daniel Kuznyecov, Skotner Zoltán, Tóth Máté, Ulviczki Balázs és Komáromi Bálint is profi szerződést kötött a zöld-fehér klubbal - adta hírül az FTC.
Zalaegerszeg
Rutinos magyar védőt igazoltak
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-ben szereplő Zalaegerszeg, hogy szerződtette Nagy Zsombort.
PMFC
Balhátvéd érkezett
A 23 éves, korábbi utánpótlás-válogatott Berekali Márk lett a pécsiek első nyári igazolása. (pmfc.hu)
Ferencváros
Befutott az ír védő
A korábbi walesi sajtóhíreknek megfelelően a Ferencváros 30 esztendős ír középpályással erősített Callum O'Dowda személyében, aki az angol másodosztálytól búcsúzó Cardiff Citytől érkezett.
Kazincbarcika
Szélső az NB III-ból
A szélső Trencsényi Bencét leigazolta a KBSC az NB III-as Tiszafüredről. A 24 éves játékos Nyíregyházán nevelkedett, majd a DEAC-nál is játszott, tavaly az FTC elleni MK-meccsen hívta fel magára a figyelmet.
Diósgyőr
Vitelki visszatért
A klublegenda, Vitelki Zoltán lett az NB III Észak-keleti csoportban szereplő DVTK II F4R vezetőedzője. A szakember korábban az NB I-ben megbízott edzőként irányította a DVTK-t, de a DVSC vezetőedzője is volt.
Kozármisleny
Védő Paksról
A Kozármisleny bejelentette a 19 éves középhátvéd, Pupp Zétény szerződtetését, aki a Paksi FC tartalékcsapatából érkezett kölcsönben.
Szeged
Támadó középpályás Pécsről
A 25 éves Rabatin Richárd a Szeged új igazolása. A támadó középpályás legutóbb az NB III-as Pécsi MFC-nél játszott, de megfordult az NB  II-es BVSC-nél, Ajkán, Mezőkövesden és a III. Kerületnél is.
Mezőkövesd
Erősödött a védelem
Az NB II-ből kiesett Gyirmótról érkezett Mezőkövesdre a 24 éves védő, Csörgő Viktor. A középhátvéd eddig 13 NB I-es és 76 NB II-es meccsen lépett pályára, korábban a Honvéd és a Puskás utánpótlásában játszott.
Ferencváros
Angliából jöhet szélső
Sajtóhírek szerint távozik az angol másodosztályból kieső Cardiff együttesétől a 30 éves Callum O'Dowda, aki nagyon közel áll ahhoz, hogy a Ferencvároshoz szerződjön.
Ajka
Megérkezett a gólkirály
Ismét beigazolódott a Csakfoci információja: az Ajka a hivatalos oldalán jelentette be a Kozármislenyből távozó Kirchner Krisztián szerződtetését.
Győr
Hosszabbítottak a támadóval
Az ETO a hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy meghosszabbították Nfansu Njie szerződését. A gambiai csatár az előző idényben 14 NB I-es meccsen játszott, de gólt még nem lőtt.
Karcag
Vasastól igazoltak középpályást
Hivatalosan is bejelentették a Vasastól távozó 6-szoros válogatott középpályás, Vida Máté szerződtetését, aki korábban már felkészülési mérkőzésen is pályára lépett új csapatában.