Átigazolási hírek

Diósgyőr
Kiszemeltek
A feljutó Diósgyőr két NB I-es játékossal erősítene: Nemanja Antonovot az Újpestből, Silye Eriket pedig a Vasasból szeretné szerződtetni.

NB II
Edzőváltás
A teljes megújulás jegyében a klub nem hosszabbítja meg a vezetőedző szerződését, a sportigazgató pedig a tulajdonos személyi tanácsadójaként folytatja.

NB II
Edzőváltás
Honlapunk úgy tudja, hogy minden bizonnyal korábbi Fradi-játékos lesz Michal Hipp vezetőedző utódja a Haladásnál.

Honvéd
Két fontos távozó
A vezetőség két tagjának távozását is bejelentette a Honvéd a Mezőkövesd elleni vereség után

Légiósok
Szoboszlai Dominik
Szoboszlait a Bayern elleni győzelmet követően kérdezték meg arról, hogy a következő idényben is az RB Leipzig játékosa lesz-e.

ZTE
Eduvie Ikoba
Külföldi sajtóhírek szerint Eduvie Ikoba iránt német, olasz, francia és amerikai csapat is érdeklődik.

NB II
Hosszabbítás
Az NB II-ben szereplő Soroksár meghosszabbította Valencsik Dávid szerződését. A 27 éves védő új kontraktusa 2024 nyaráig szól.

Légiósok
Szoboszlai Dominik
Nem izgul Szoboszlai Dominik esetleges klubváltása miatt Marco Rose, az RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Légiósok
Dárdai Pál
Németországban úgy tudják, hogy a következő szezonban is Dárdai Pál marad a Hertha vezetőedzője, függetlenül attól, hogy sikerül-e kiharcolni a bennmaradást vagy sem.

NB II
Visszavonulás
Simon Ádám a szezon végén befejezi profi pályafutását, a jövőben pedig marad a szegedi klub kötelékében.

Újpest
Csoboth Kevin
A 22 éves játékos új szerződést írt alá a lila-fehérekkel - jelentette be a IV. kerületi klub.

ETO FC Győr
Priskin Tamás
Priskin Tamás vasárnap játssza utolsó mérkőzését a győriek színeiben.

NB II
Hosszabbítás
A kupadöntős Budafok meghosszabbította a szerződését a védelem egyik alapemberének, Fótyik Dominiknek - jelentette be a klub.

Világfoci
Szergej Rebrov
Hamarosan hivatalosan is bejelenthetik, hogy a Ferencváros korábbi sikeredzője, Szergej Rebrov veszi át az ukrán válogatott irányítását.

Ferencváros
A kölcsönjátékosok helyzete
Összefoglaltuk, információink szerint kikhez nem ragaszkodnak és kik maradhatnak a nyári átigazolási szezonban a Fradinál.