Külföldön úgy tudják, hogy az olasz másodosztály középmezőnyében található együttes kinézte magának a 22 esztendős középpályást.
Olaszországban is felfigyeltek a Vasas labdarúgójára, Berecz Zsomborra – számolt be a hírről a helyi salernonotizie.it. Korábban az angyalföldiek több labdarúgója is szóba került külföldi klubokkal, ezúttal pedig azt írják: az olasz másodosztály középmezőnyében található Salernitana nézte ki magának a 22 esztendős futballistát.
Bereczcel kapcsolatban az olaszok megemlítik, hogy végigjárta a magyar korosztályos válogatottakat, sőt, már a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozhatott. Emellett kiemelik, hogy a középpálya bármely pontján képes remek teljesítményt nyújtani.
A lap úgy tudja, a Salernitana kölcsönszerződésben gondolkodna.
Neked ajánljuk
Átigazolások

DVTK
Utánpótlás-válogatott támadót vettek kölcsön
A Diósgyőr kölcsönvette a Videoton FC Fehérvártól Babos Bencét. A 2004-es születésű támadó a fiatalszabálynak is megfelel.

Ferencváros
A Baráth-ügy megoldása
Hiába vitték volna itthonról is Baráth Pétert, a Ferencváros inkább Lengyelországba adja el a középpályást.

Ferencváros
Lengyel kiszemelt?
Német sajtóhírek szerint a Bundesliga 2-ben szereplő Holsten Kiel lengyel válogatott balhátvédje, Tymoteusz Puchacz az FTC kiszemeljeinek listáján is szerepel - vagy szerepelt.