Fotó: ujpestfc.hu
Hivatalossá vált, amit szerdán előre jeleztünk: Milos Kruscicot a korábbi sikeredző, Nebojsa Vignjevic váltja az újpesti kispadon.
Igaznak bizonyultak a csakfoci.hu szerdai információi: az Újpest FC a csütörtöki napon közös megegyezéssel hivatalosan is szerződést bontott Milos Kruscic vezetőedzővel, a csapat irányítását a lila-fehér szurkolók által is jól ismert Nebojsa Vignjevic veszi át - jelentette be a klub.
Az 54 éves szerb edző 2013 októbere és 2020 júniusa között irányította az együttest, ez idő alatt 258 mérkőzésen ült a kispadon, 107 győzelem mellett, 75 döntetlent és 76 vereséget ért el, közel hétéves IV. kerületi karrierje alatt kétszer is Magyar Kupa-győzelemig vezette a csapatot (2014, 2018), 2014-ben magyar Szuperkupát, 2018-ban bajnoki bronzérmet is szerzett.
Olvastad már?
A Fradi és a Loki ugyanazt a gólvágót akarja megszerezni - sajtóhír
Ramil Sheydayev már korábban is képben volt a zöld-fehéreknél, de egy hete a Debrecennel hozták kapcsolatba. Most ismét arról szólnak a hírek, hogy szeretné őt a Fradi.
Elolvasom
Átigazolások
Puskás Akadémia
Utánpótlás-válogatott érkezhet
Információink szerint a Csíkszeredától távozó Brügger Dániel a Puskás Akadémiánál folytathatja pályafutását.
Kazincbarcika
Juhász érkezett
A Kazincbarcika bejelentette, hogy Juhász Zsomborral erősítettek. A 25 éves védő Monorról érkezik az NB II-es csapathoz.
DVTK
Kastrati távozott
A kiesést követően távozott Lirim Kastrati Diósgyőrből. A játékos télen lett a DVTK labdarúgója, 6 bajnokin, valamint 1 kupamérkőzésen viselte a diósgyőri szerelést.