Fotó: fehervarfc.hu

NB I: Premier League-csapatnál járt próbajátékon a Vidi magyar támadója, akit német topklubok is figyelnek - sajtóhír

Angol és német topklubok figyelik a Fehérváron játszó Kovács Patrikot, aki tavaly már próbajátékon is szerepelt egy Premier League-együttesnél.
Csakfoci.hu 2024. március 5., kedd 17:51
Fotó: fehervarfc.hu
Angol és német topklubok figyelik a Fehérváron játszó Kovács Patrikot, aki tavaly már próbajátékon is szerepelt egy Premier League-együttesnél.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. március 5., kedd 17:51

Angol és német topklubok figyelmét is felkeltette már az egyik legnagyobb tehetségnek tartott magyar támadó, Kovács Patrik, aki idén januárban igazolt a Vasastól a Fehérvár FC-hez. Az Angliában élő magyar újságíró, Bocsák Bence információja szerint a korábbi magyar válogatott támadó, majd később Vidi-sportigazgató, Kovács Zoltán kisebbik fia az előző évben már próbajátékon is szerepelt egy meg nem nevezett Premier League-klubnál.

Kovács tavasszal a Zalaegerszeg ellen mutatkozott be az NB I-ben, ezzel ő lett a Fehérvár történetének legfiatalabb játékosa, aki bemutatkozott a magyar élvonalban, majd ezt követően az MTK Budapest ellen is pályára lépett.

Az újságíró emlékeztet, hogy Kovács az elmúlt szezonban akadémiai szinten 31 mérkőzésen 25 gólt szerzett, míg az U17-es válogatottban egy parádés találattal vétette észre magát Írország ellen - a videó a bejegyzésben megtekinthető.

Olvastad már?
Komoly fordulat a Fradinál: Közel húsz év után változik meg a csapat mezszponzora - ez a cég lehet a befutó
A csakfoci.hu információi szerint ugyan sokáig a Puma tűnt a befutónak, de végül komoly esélye van annak, hogy az olasz sportszergyártó cég, a Macron lesz a zöld-fehérek mezszponzora a Nike-éra után.
Elolvasom

 

Átigazolások
Légiósok
Lőw Zsolt
Új vezetőedzőt keres a Bundesliga utolsó helyén szerénykedő Mainz - egy listán pedig Jürgen Klopp társaságában felbukkan Lőw Zsolt neve is.
Ferencváros
Kenan Kodro
Kenan Kodro jövője továbbra is nyitott, de egyre valószínűbb, hogy a bosnyák csatár a szezon után is a Real Zaragozánál maradhat.
Légiósok
Szivicset menesztették
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a szerb élvonalban szereplő Radnicki Nis, hogy menesztette a csapathoz nyáron kinevezett Szivics Tomiszlávot, a klubelnök pedig kemény kritikát fogalmazott meg.
Tovább az összes átigazoláshoz