Fotó: Athletic Bilbao

Loki-kispad: Az Athletic Bilbaótól érkezik a csapat új edzője - fiatal szakember váltja El Maestrót

Honlapunk is úgy értesült, hogy a legutóbb az Athletic Bilbao akadémiaigazgatójaként dolgozott spanyol szakembert nevezhetik ki Debrecenben.
Budai László 2025. június 16., hétfő 17:42
Fotó: Athletic Bilbao
Honlapunk is úgy értesült, hogy a legutóbb az Athletic Bilbao akadémiaigazgatójaként dolgozott spanyol szakembert nevezhetik ki Debrecenben.
Szerző: Budai László 2025. június 16., hétfő 17:42

A Debreceni VSC együttese vélhetően hamarosan bejelenti új vezetőedzőjét, és Sergio Navarro neve is ott lehet a lehetséges jelöltek kalapjában - számolt be róla a HAON.

A Csakfoci pedig úgy tudja, hogy Navarro neve olyannyira ott van a kalapban, hogy ő is veszi majd át a debreceniek irányítását. 

A 45 éves spanyol szakember legutóbb az Athletic Bilbao akadémiaigazgatójaként dolgozott három teljes éven át, onnan a szezon végén távozott családi okokra hivatkozva. A jelek szerint pedig Navarro Debrecenben folytatja karrierjét. Komoly vezetőedzői múlt egyelőre nem áll mögötte, mindössze nyolc meccsen irányította az ukrán Karpaty Lviv együttesét, még a 2016/17-es szezonban, de dolgozott már az orosz Rubin Kazany akadémiáján, a Villarreal fiataljaival és a szintén spanyol Levanténél is.

Rengeteg hétfői esemény történt a magyar transzferpiacon - böngészd át folyamatosan frissülő átigazolási rovatunkat!

Olvastad már?
DVSC: Ma dől el Dzsudzsák sorsa - erre van nagyobb esély
A Csakfoci úgy tudja, sorsdöntő nap a hétfői a Loki-ikon jövőjét illetően.
Elolvasom
Átigazolások
MTK
EL-csapattól jött középpályás
A kék-fehérek hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy kölcsönvették az Európa Ligában szereplő Viktoria Plzen szlovén válogatott védekező középpályását, Adrian Zeljkovicot. 
Fradi
Pesic kell a DAC-nak?
Egy kisebb szlovák X-oldalon megjelent, hogy Aleksandar Pesicet vinné a DAC. Az Üllői129 úgy tudja, ennek a híre nem jutott el a Fradihoz, mégha egy ilyen szándékot nem is bánna a klub.
Puskás Akadémia
Soisalo marad
Túl magas ár miatt hiúsult meg Mikael Soisalo olaszországi átigazolása.
Tovább az összes átigazoláshoz