Korábbi utánpótlás válogatottal erősített a Diósgyőr – hivatalos

Az előző szezont az NB II-es Zalaegerszegnél töltő Vernes Richárd az élvonalbeli Diósgyőrhöz szerződött.
Csakfoci Admin 2018. június 25., hétfő 12:45
Az előző szezont az NB II-es Zalaegerszegnél töltő Vernes Richárd az élvonalbeli Diósgyőrhöz szerződött.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. június 25., hétfő 12:45

Vernes Richárd a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, majd a Honvédban lett élvonalbeli labdarúgó. 2012-ben játszott az Európa Liga selejtezőjében is, ahol az albán Flamurtari Vlorë ellen hazai pályán és idegenben is betalált. Négy idény után az ausztrál A-league-ben szereplő Central Coast Mariners, majd a Paksi FC csapatának adták kölcsön. Vernes tavaly nyáron Zalaegerszegre igazolt, ahol 33 tétmeccsen játszott, 14 gólt szerzett – olvasható a DVTK hivatalos honlapján.

A korábbi utánpótlás válogatott középpályás hétfőn átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, aláírta a szerződését, kedden pedig csatlakozik új társaihoz.

Nagyon boldog vagyok, hogy Diósgyőrbe szerződtem, és rendkívül motiváltan érkeztem. Szeretném jó játékkal meghálálni a bizalmat, és szeretnék szép sikereket elérni.

Amikor a régi Diósgyőri Stadionban ellenfélként léptem pályára, és a szurkolótábor rázendített, minden alkalommal libabőrös lettem. Az előző szezonban Zalaegerszegen játszottam, ahol volt két diósgyőri kötődésű csapattársam, akik állandóan ódákat zengtek nekem.

Ráadásul az egyik legjobb barátom, Ugrai Roland is elmondta, milyen nagyszerű klubhoz kerülök, ezért nem sokat gondolkodtam rajta, hogy ide igazoljak-e vagy sem.

Köztudott, hogy ha jól megy a csapatnak, akkor ez a csodálatos aréna hétről-hétre megtelik, és garantált a jó hangulat. Ezért fogok dolgozni, és ha sikerül, akkor itt tényleg futballistának érezhetem majd magam – nyilatkozta szerződése aláírását követően Vernes.

Olvastad már?
A hivatkozás nem elérhető
404 Not Found
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Csinger Márk
Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
KTE
2 kiszemelt
Két NB II-es játékos iránt érdeklődhet a Kecskemét.
MTK
Molnár és Jurek
Molnár Ádin iránt a holland Heerenveen érdeklődik, de a cseh Sparta Praha és egy lengyel klub is figyeli őt.⎥Jurek Gábort a kölcsön után megtartanák, játékost adnának érte a DVTK-nak. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz