Fotó: Hammarby
A Hammarby Lőrincz Ábelt nevezte ki ideiglenes vezetőedzőjének a svéd élvonalbeli bajnokság hajrájára.
A svéd élvonal hatodik helyén álló Hammarby hivatalos honlapján jelentette be, hogy Martí Cifuentes távozása után ideiglenesen a klub videóelemzőjeként dolgozó, a szakmai stábban már bevált magyar szakembert, Lőrincz Ábelt nevezi ki a csapat vezetőedzőjének. Lőrincznek a 2023-as szezon (Svédországban tavaszi-őszi rendszerű a liga) utolsó két bajnokiján kell irányítania majd az együttest.
Az 1988-ban született Lőrincz korábban a Budapest Honvédnál és a Puskás Akadémiánál, majd a dán SønderjyskE együttesénél dolgozott, 2022 óta segíti a Hammarbyt.
A klub egyik tulajdonosa a korábbi világklasszis labdarúgó, Zlatan Ibrahimovic.
Olvastad már?
A “portörlő” Szoboszlaira már hegyezheti a stopliját Kerkez - ma este újra összecsaphat a két magyar Angliában
Magyar válogatott játékosok ütközete is várható november 1-jén, szerdán 20.45-től, amikor Kerkez Milos csapata, a Bournemouth Szoboszlai Dominik Liverpoolját fogadja a Vitality Stadiumban. A felek már a nyolcaddöntőjénél járnak az Angol Ligakupának, a Bournemouth legutóbb a Stoke-ot verte úgy, hogy Kerkez végig a pályán lehetett, míg a Pool a csereként beállt Szoboszlai bődületes góljával győzött a Leicester ellen. A mostani párharc első mérkőzését te is élőben követheted majd az ARENA4 csatornáján, a meccset pedig még izgalmasabbá teheted egy kis sportfogadással, amihez lejjebb tippeket is adunk.
Elolvasom
Átigazolások
Everton/Bournemouth
Tóth Balázs
Angliából származó információink szerint Tóth Balázs iránt valóban jelentős az érdeklődés, de konkrét megkeresése eddig egy PL-klubtól volt.
Kisvárda
Akik nem kaptak szerződést
"Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, hogy nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat, nekünk is legalább annyit kell változtatni a kereten, mint a Diósgyőrnek" - mondta Révész Attila az M4-nek.
Fradi
Keane mellett kampányolnak
Továbbra is az FTC-t irányító Robbie Keane tűnik a legerősebb jelöltnek a Celtic kispadjára.