Egy éven belül másodszor rúgta ki ugyanaz a klub az MK-győztes edzőt - pár óra alatt csapatot talált ugyanabban a ligában

Nem mindennapi órák állnak Szivics Tomiszláv mögött.
Budai László 2024. április 30., kedd 11:34
Nem mindennapi órák állnak Szivics Tomiszláv mögött.
Szerző: Budai László 2024. április 30., kedd 11:34

Újra búcsút mondtak Szivics Tomiszlávnak a szerb élvonalbeli Mladostnál. Bár a csapat bejutott a felsőházi rájátszásba, ott első két meccsét elbukta, összességében pedig legutóbbi négy bajnokijából háromszor kapott ki, ezért váltak meg a rutinos szakembertől. Igaz, arról is írt a szerb sajtó, hogy a vezetőséggel sem jött ki jól.

Szivics számára nem lehet ismeretlen a mostani érzés, ugyanis éppen egy éve, 2023 áprilisában egyszer már megvált tőle a Mladost, de már októberben ismét benne látták a megoldást, hogy most ismét elköszönjenek tőle.

Az sem kis bravúr, hogy az edző egy napig sem volt munkanélküli, ugyanis a szintén a szerb első osztályban szereplő Zeljeznicar Pancevo azonnal lecsapott Szivicsre, aki a szezon végéig kötött szerződést. A csapat a 15., kieső helyen áll, a cél nyilvánvalóan a bennmaradás - jelenleg négy pontra vannak az osztályozót jelentő pozíciótól, még öt forduló van hátra. Az már csak hab a tortán, hogy a Zeljeznicárnál is járt már a tréner, a két Mladost-korszaka előtt.

Mint ismert, Szivics korábban Magyarországon is sokat dolgozott, a Kecskeméttel megnyerte az NB II-t és a Magyar Kupát is, de örülhetett egy Ligakupának a Diósgyőrnél is, amellyel szintén MK-döntőt játszott, emellett dolgozott Pakson és Mezőkövesden is. Az elmúlt években Szerbiában vállalt munkát.

Olvastad már?
Révész a Kisvárda zuhanásáról: "Az elmúlt másfél évben hagytam, hogy az edzők a saját elképzeléseik szerint dolgozzanak" - 15 százalék esélyt lát a bennmaradásra
A Kisvárda két évvel ezelőtt ezüstérmes volt az NB I-ben, de még tavaly is befutott a hatodik helyre, most pedig nagy eséllyel kiesőhelyen zár. A durva visszaesésről, annak okairól Révész Attila, a klub sprtigazgatója beszélt honlapunknak.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
RB Leipzig
Gulácsi célja változatlan
Gulácsi Péter nem vágyik sem Angliába, sem az MLS-be, sem pedig Szaúd-Arábiába. Lipcsében tervezi a jövőjét, igaz, ezzel együtt sem biztos, hogy nyár után is marad a klubnál.
Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.
Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)
Tovább az összes átigazoláshoz