U21-es válogatott: Továbbra is nyeretlen a Gera-csapat – újabb magyar vereség a Puskás Arénában

Az első félidő végén bekapott gól döntött az U21-es válogatott felkészülési mérkőzésén Ausztria ellen.
Nyikes Zoltán 2019. november 18., hétfő 20:53
Az első félidő végén bekapott gól döntött az U21-es válogatott felkészülési mérkőzésén Ausztria ellen.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. november 18., hétfő 20:53

A pénteki Magyarország-Uruguay stadionavató (1-2) után a magyar U21-es válogatott is pályára lépett a Puskás Arénában hétfő este - Gera Zoltán együttese felkészülési mérkőzésen fogadta az osztrákokat.

Biztatóan kezdett a magyar csapat, az 5. percben Banó-Szabó ugratta ki a jobb oldalon Szabó Mátét, akinek a lövését 8 méterről bravúrral védte Kajtezovic, ám ezt követően átvette a mérkőzés irányítását Ausztria és a 10. percben a vendégek előtt is adódott egy ziccer, amit centikkel fejelt mellé Schmidt. A 35. percben már Demjén bravúrjára is szükség volt ahhoz, hogy megússzuk az osztrákok próbálkozását: Schmidt remekül ugratta ki Lovricot, aki 11 méterről, szemben a magyar kapussal lőhetett, ám Demjén nagyot bravúrozott. A 44. percben azonban már a ZTE hálóőre sem udott segíteni, ugyan Demjén előbb még nagy bravúrral védett egy fejest, majd a szöglet után Danso fejese már a magyar kapus érintésével a bal sarokban kötött ki, 0-1.

A második játékrészben mindkét csapat sokat cserélt, ám a játék képe így sem változott, az osztrákok továbbra is nagy fölényben játszottak, igaz a ziccerek ekkor már elmaradtak.

A hajrában újfent közel álltak a vendégek a második gólhoz, a 76. percben például a csereként pályára lépő Sabitzer lőtt az oldalhálóba egy keresztlabdát 7 méterről, majd Grüll egyedül iramodott meg a kapunk felé, ám ki akarta cselezni Demjént, így azonban visszaértek a magyar védők is, valamint a ZTE hálóőre is jól helyezkedett és blokkolni tudta a lövést.

A hajrában már egyik oldalon sem alakult ki nagyobb lehetőség, így sajnos az osztrákok megérdemelten nyerték meg a találkozót. Az U21-es válogatott Gera Zoltánnal a kispadon a negyedik vereségét szenvedte el két döntetlen mellett.

U21-es felkészülési mérkőzés, Puskás Aréna

Magyarország–Ausztria 0-1 (Danso, 44.)

Magyarország: Demjén – Tóth B., Nagy Zs. (Palincsár, 65.), Varjas Z. – Gergényi (Majnovics, 61.), Szabó B., (Schäfer, 61.) Bolla – Banó-Szabó (Kovácsréti, 61.), Tajti – Szőke (Bíró B., 61.), Szabó M. (Kundrák, 74.).

Ausztria: Helac (Giuliani, 46.) – Danso, Borkovic (Gölles 85.), Maresic, Maliscek (Aiwu, 79.) – Lovric, Müller (Sabitzer, 46.) – Lukacevic (Friedl, 46.), Halper (Arase, 63.), Grüll – Schmidt (Fadinger, 63.).

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz