Magyar álomgól: A 90. percben nyerte meg az U17-es válogatott az első Eb-selejtezőjét – videó

Sokáig úgy tűnt, 0-0-s döntetlennel ért véget a magyar és a norvég U17-es válogatott Eb-selejtezője Telkiben, Zuigeber Ákos azonban a 90. percben betekert egy szabadrúgást. Hegyi Krisztián negyedszer nullázott a magyar kapuban.
Dudás Gábor 2019. március 26., kedd 21:55
Sokáig úgy tűnt, 0-0-s döntetlennel ért véget a magyar és a norvég U17-es válogatott Eb-selejtezője Telkiben, Zuigeber Ákos azonban a 90. percben betekert egy szabadrúgást. Hegyi Krisztián negyedszer nullázott a magyar kapuban.
Szerző: Dudás Gábor 2019. március 26., kedd 21:55

Kiegyenlített volt a mérkőzés első negyede, mind a két oldalon adódtak veszélyes lehetőségek. A mieink elsősorban az MTK-s Zuigeber Ákos révén veszélyeztettek, a 16. percben a norvég kapus védett a helyzeténél, majd a 28. percben a hálóőrt is átemelte már a támadó, amikor a vendégek egyik védője menteni tudott a gólvonalnál.

A magyar kapusnak is volt azért dolga: a szombathelyi tehetség, Hegyi Krisztián a második félidőben mutatta meg elsősorban, miért figyeli teljesítményét több komoly nyugat-európai klub is, ekkor a mieink legjobbja volt a fiatal hálóőr, meccsben tartotta csapatát. Az első játékrész második felében a norvégok inkább körbelőtték a kapuját, de Oppegård és Melkersen helyzetében is benne volt a gól.

A végül negyedik Eb-selejtezőjét is kapott gól nélkül lehozó Hegyi a 69. percben mutatta be a meccs legnagyobb védését, Mannsverk ziccerét hárítva - ebben az időszakban egyértelmű fölényben futballoztak a skandináv fiatalok. A hajrá viszont szorosabban alakult, sőt!

A 90. percben Zuigeber veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást és parádésan tekert a kapu bal oldalába! 1-0-ra nyertünk ezzel, így a bosnyákokat legyőző Belgiummal holtversenyben vezetjük a négyest egy forduló után. Ha pénteken mi is legyőzzük a balkániakat, óriási lépést tehetünk az Európa-bajnokság felé.

U17-es Eb-selejtezők, elitkör:

Magyarország - Norvégia 1-0 (Zuigeber 90.) - a meccs krónikája percről percre itt!

A másik meccsen: Belgium - Bosznia-Hercegovina 1-0

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz