Charleston a Gyirmót elleni mérkőzésen szenvedett sérülést, míg Poór Patriknak ágyéki sérve van, így őt meg is kell műteni.
A DVSC Gyirmót ellen 3-1-re megnyert bajnokiján, az első játékrészben Hrabina Alex és Charleston Silva dos Santos is kényszerből hagyta el a pályát - olvasható a dvsc.hu-n.
A Loki 27 éves kapusa egy rúgást kapott, ám a hét eleji vizsgálatokból kiderült, hogy nincs komolyabb baja, így fokozatosan visszatérhet a többiek közé. Ami Charlestont illeti, ő hajlító húzódást szenvedett, így rá előreláthatólag hosszabb kihagyás vár.
A térdműtéten átesett Szécsi Márk rehabilitációja jó ütemben halad, már elhagyta a mankót és elkezdte az erősítést. Poór Patriknak ágyéki sérve van, rá minden bizonnyal műtét vár.
A Debrecen szombaton Kisvárdán lép pályára az OTP Bank Liga 29. fordulójában.
Olvastad már?
"Elértem a csúcsot, de a közeg nem volt velem korrekt" - Pintér a magyar foci megélhetési bűnözőiről, a Fradi-imádatról és Csányiról
Pintér Attila szerint, amikor szövetségi kapitány volt, az akkori edzőbizottság nem adott megfelelő tájékoztatást Csányi Sándornak.
Elolvasom
Átigazolások
Profi szerződést írtak alá
ETO FC
Az ETO FC két utánpótlás-válogatott tehetsége, Horváth Valentin és Élő Csongor profi szerződést írt alá a klubbal. (eto.hu)
Bosnyák támadó érkezik
Luka Kulenović
Bosnyák sajtóhírek szerint Luka Kulenović már kedden megérkezett Magyarországra, és hamarosan a bajnoki címvédő ETO FC játékosa lesz.
Ex-Fradi
Saldanha válthat
Matheus Saldanha, a Ferencváros korábbi támadója egy interjúban elárulta, hogy szeretne visszatérni a szerb Partizanhoz.