Fotó: ujpestfc.hu
Märten Kuusk állapota ugyan kielégítő, de vélhetően legalább hat hétig nem léphet pályára.
A Debreceni VSC elleni legutóbbi bajnokin egy szerencsétlen összefejelés után az Újpest védője, Märten Kuusk nem tudta folytatni a játékot, a pályára érkező orvosi stáb azonnal mutatta, hogy cserére lesz szükség.
Az Újpest hivatalos oldala azt írja, a kórházi vizsgálatok megerősítették az elsőre is komolynak tűnő sérülést,
az észt játékosnál arccsonttörést állapítottak meg a szakemberek,
és bent is tartották a kórházban, ahonnan a hétfői napon hazajött Budapestre.
Az ünnepet követően további vizsgálatok várnak rá, ezek tekintetében döntenek a műtét eshetőségéről. Kuusk állapota mindezek mellett is kielégítő, de vélhetően legalább hat hétig nem számolhat vele Milos Kruscic vezetőedző.
Olvastad már?
Megsérült a magyar válogatott újonca, a "budapesti Baggio" - nincs veszélyben a debütálása
Vezetőedzője szerint ugyan kétséges Callum Styles kedd esti játéka, de a hétvégén szinte biztos, hogy visszatér a pályára.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Beridze elkelt
A grúz élvonalban és a Konferencia Ligában szereplő Iberia 1999 szerződtette a nyáron Újpestről távozó Giorgi Beridzét.
Szentlőrinc
Új igazolás
Tovább bővült az NB II-es Szentlőrinc kerete, ugyanis a klubnál folytatja pályafutását Butá Gabriel Nicolae. A 24 éves, román-magyar labdarúgó bal oldali védőként és védekező középpályásként is bevethető.
DVSC
Profi szerződések
Profi szerződést kapott a DVSC-ből Lovas Bertold,Zsuppán Kornél és Angyal Péter is.