Megműtötték a debreceniek támadóját – heteket kell kihagynia

A héten több debreceni játékos is felépült sérüléséből és csatlakozhatott a csapathoz. A visszatérők mellett azonban Takács Tamásra hosszabb kihagyás vár majd.
admin 2017. október 9., hétfő 15:54
A héten több debreceni játékos is felépült sérüléséből és csatlakozhatott a csapathoz. A visszatérők mellett azonban Takács Tamásra hosszabb kihagyás vár majd.
Szerző: admin 2017. október 9., hétfő 15:54

A DVSC hivatalos oldalán számolt be arról, hogy túl van a műtéten a csapat játékosa, Takács Tamás. A támadó az Újpest elleni meccsen szenvedett porcsérülést, így elkerülhetetlen volt számára a műtét. Az első becslések szerint három hét múlva már ismét a csapat rendelkezésére állhat.

Könyves Norbert szintén a budapesti csapat ellen sérült meg, ő combhajlítóizom húzódást szenvedett, így rá a mai napon még kontrollvizsgálat vár.

Haris Tabakovicnak svájci kezelései után nincsenek fájdalmai, így szerdán már Debrecenben vizsgálják a játékost, hogy pontos képet kapjanak a labdarúgó bokájának állapotáról.

Jó hír azonban a debreceni szurkolóknak, hogy Varga Kevin ujjtörése után könnyített gipsszel már a csapattal edz, valamint, hogy Justin Mengolo és Nagy Sándor ismét teljes értékű edzésmunkát tud végezni.

Átigazolások
FTC
Kapus lett profi
Az FTC profi szerződést kötött 17 éves kapusával, Baranyi Zéténnyel, aki ebben a szezonban egyszer már az NB III-as együttes keretében is ott volt, az U19-ben pedig alapember.
FTC
Keane és a Celtic
Az FTC vezetőedzője, Robbie Keane edzői ambícióiról nyilatkozott.
Újpest
Külföldi erősítés
A 18 éves belső középpályás, Cheick Diabaté hazájából, az elefántcsontparti másodosztályú Leader SC-től igazol Újpestre, a második csapathoz - írja a Lila Sector.
Tovább az összes átigazoláshoz