Az 1. FC Kölnnek az első meccsen kiállított Julian Chabot mellett még egy hiányzója lesz csütörtökön a MOL Fehérvár FC otthonában a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező negyedik fordulójának visszavágóján.
A klub kedden jelentette be, hogy Mark Uth még legalább három hétig nem játszhat, mert szeméremcsont-probléma miatt műtétre van szüksége. A 30 éves csatár a mostani idényben csak az első tétmérkőzésen léphetett pályára, amikor csapata tizenegyes-párbajban kiesett a másodosztályú SSV Jahn Regensburggal szemben a Német Kupa első fordulójában.
A Köln 2-1-re kikapott a Fehérvártól a harmadik számú európai kupasorozat selejtezőjében, a visszavágót csütörtökön 19 órától rendezik a MOL Aréna Sóstóban. (MTI)
Olvastad már?

Interjú Dárdai Palkóval a kölni bravúrról, a Fradi elleni 0-4-ről és a nemzeti csapatról: "Örülnék, ha ott lennék a válogatott keretben"
A MOL Fehérvár játékosa beszélt arról is, mennyire fontos számára, hogy mások jó játékosnak lássák, mit tett nyáron azért, hogy ilyen erősen kezdje a szezont, és mi karrierje nagy célja.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások

Újpest
Krznar az új edző
Az Újpest bejelentette Damir Krznar érkezését. Az elsődleges feladat a keret megerősítése, hogy a következő szezonban elérjék a nagy célt, a nemzetközi kupaindulást.

Újpest
Az ex-Dinamo-edző jöhet
Az m4sport.hu információi szerint a Dinamo Zagreb, a Maribor és a Celje korábbi edzőjét, Damir Krznart nevezhetik ki hétfőn Újpesten.

Újpest
Grzelak távozott
Bartosz Grzelak vezetőedzői megbízatása megszűnik Újpesten - jelentette be Ratatics Péter klubelnök az ETO elleni vereséget követően.