A MOL Vidi és az FTC szerdai kupameccsének (2-0) legpechesebb sérülését szenvedte el Ihor Haratin, a zöld-fehérek ukrán játékosa. A középpályás csapattársával, Davide Lanzafaméval csattant a levegőben, az ütközés következtében pedig az orra sérült meg elég csúnyán, le is kellett hozni a pályáról. Emiatt a Fradi kilenc emberrel fejezte be az összecsapást.
Haratin a közösségi oldalán posztolt egy képet a sérüléséről:

Olvastad már?
MK - Rebrov kifakadt a sérülések miatt: Miért nem lehet vasárnap bajnoki?
Sergei Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a Vidi elleni kupabúcsú után azt mondta, hogy már a 7. percben elveszítették a meccset. Az ukrán edző nem érti, hogy miért csak két napot pihenhetnek a következő bajnoki mérkőzésig.
Elolvasom
Átigazolások
DVSC
Két újabb profi
Profi szerződést írt alá a 17 éves középpályás, Asztalos Noel, aki ősszel az NB III-as csapat alapembere volt, és Balogh T. Márk (17 éves, kapus), aki a kis Lokiban és az U19-es együttesben szerepelt.
ZTE
Az első paraguayi
Tovább bővül a ZTE kerete, ezúttal egy belső védő, Fernando Vera érkezett. A Corinthianstól igazolt játékos az első paraguayi a klub történetében.
ETO/Somorja
Urblíkot kölcsönadták
Az ETO FC kötelékébe tartozó 21 éves középső védő, Urblík Norbert a szlovák másodosztály középmezőnyében szereplő STK Somorjához igazolt a szezon végéig, kölcsönben.