Kihagyhatja a november 15-i magyar-uruguayi gálamérkőzést is Luis Suárez, a Barcelona sérüléssel bajlódó klasszisa.
Luis Suárez mindössze 40 percet tudott a pályán tölteni a Barcelona szombati, Levante elleni bajnoki mérkőzésén, a jobb vádlijában elszenvedett sérülése miatt kellett lecserélni az uruguayi klasszist.
A vizsgálatok pontos eredményére még várnak, azt pontosan még nem tudni, mennyit kell kihagynia a támadónak - korábban egy hónapot hiányzott hasonló sérülése miatt az uruguayi.
A Marca c. spanyol lap azonban úgy tudja, hogy Suárez szinte biztosan nem játszhat majd a Slavia Praha elleni Bajnokok Ligája-találkozón, majd a Celta Vigo elleni bajnokin sem, mint ahogy hiányozhat az uruguayi válogatott novemberi mérkőzéseiről, azaz a Puskás arénában megrendezésre kerülő, teltházas nyitómeccsről is, hiába nevezték őt is a budapesti keretbe.
Neked ajánljuk
Átigazolások

Vasas
Szerződéshosszabbítás
Hivatalos honlapján jelentette be a Vasas, hogy 2028 nyaráig szerződést hosszabbított Kapornai Bertalannal.

ETO FC Győr
Újabb légiós érkezhet
Az egyiptomi labdarúgással foglalkozó Onze Masr beszámolója szerint kéthetes próbajátékon vesz részt az ETO FC Győrnél Mohamed Tarek.

Ferencváros
Kelendő a csatár
A török sajtó szerint a másodosztályú Amedsporba igazolhat a Ferencvárostól Aleksandar Pesic, ám mindez az ulloi129.hu szerint nem igaz.