NB I: Egyre nagyobb bajban az újonc, az edzőváltást újabb sérülés követte

Izing Martin térdében részlegesen beszakadt a keresztszalagja, így legalább hat hétig harcképtelenné vált.
Csakfoci Admin 2018. augusztus 1., szerda 12:28
Izing Martin térdében részlegesen beszakadt a keresztszalagja, így legalább hat hétig harcképtelenné vált.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. augusztus 1., szerda 12:28

Az NB I-ben utolsó helyen álló Kisvárda klubhonlapján jelentette be, hogy a csapat 26 éves hátvédje, Izing Martin is hetekre kidőlt.

Mint ismeretes, a mögöttünk hagyott fordulóban, a vasárnapi, Honvéd elleni (0-4) bajnokin Izing Martin megsérült, és már az első félidőben le kellett cserélni. Az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a játékosnak részlegesen beszakadt a keresztszalagja, emiatt hathetes pihenőt írtak elő számára az orvosok.

Izingnek nem ez volt az első súlyos sérülése pályafutása során, hiszen a tavaszi szezon hajrájában előbb fej-, majd bokasérülést szenvedett. A 26 éves védő leghamarabb szeptember közepén kezdheti el újra az edzéseket.

Nemrégiben Mihajlo Rjasko is megsérült a Várdánál, a csapat pedig a napokban menesztette Kondás Elemér vezetőedzőt, így nem ezek a klub legjobb napjai.

 

Átigazolások
Fradi
Visszaküldenék a kölcsönjátékost
A skót Dundee United tárgyal a Ferencvárossal, hogy visszaküldhesse Isaac Pappoét, aki még augusztusban szenvedett súlyos sérülést, és a jelek szerint már nem játszhat a szezonban.
Szpari
Osztrák tornyot igazoltak
A Nyíregyháza szerződtette a cseh élvonalbeli Slovácko 29 éves osztrák csatárát, Marko Kvasinát.
DVSC
Így alakul a keret
Játékosáramlásról, esetleges edző- és kapuskérdésről is beszélt Bogdán Ádám sportigazgató.
Tovább az összes átigazoláshoz