Eden Hazard várhatóan nem játszhat hátsérülése miatt a BATE Boriszov elleni, csütörtöki Európa Liga-csoportmérkőzésen.
A Chelsea belga támadója, Eden Hazard a Manchester United elleni szombati, 2-2-es döntetlennel véget ért rangadón sérült meg, és a brit Telegraph információi szerint a BATE elleni szereplése is veszélybe került, sőt, elképzelhető, hogy a vasárnapi, Burnley elleni idegenbeli bajnokit is ki kell majd hagynia a csillagnak.
Az Európa Liga L-csoportját két forduló után 100 százalékos mérleggel vezeti a londoni klub, a BATE egy-egy győzelemmel (Budapesten verték a MOL Vidi FC-t 2-0-ra) és vereséggel jelenleg a második. A magyar bajnok a görög PAOK-kal játszik majd csütörtökön.
Átigazolások
BVSC-Zugló
Megvan az új edző
A BVSC-Zugló bejelentette, hogy Kincses Ádám veszi át a csapat irányítását.
Fradi
Lisztes marad
Ifj. Lisztes Krisztián a következő szezonban is a Ferencvárosban futballozik.
Dorog
Érkezők
Az NB III-as aranyérmesétől, a Nagykanizsától érkezik 29 éves balhátvéd Dorogra. A korábbi DVTK-s Nemes Milán továbbra is marad a harmadosztályban. Tóth Ákos, az Újpest támadója Dorogon készül.