Mohamed Salah, a Liverpool labdarúgója mégsem játszhat az FC Barcelona elleni keddi mérkőzésen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján.
Jürgen Klopp, az angol együttes vezetőedzője korábban bizakodott ugyan a szombati bajnoki összecsapáson fejsérülést szenvedett egyiptomi csatár játékát illetően, de a hétfői sajtótájékoztatón már azt jelentette be, hogy a brazil Roberto Firmino után Salah is kiesett a keretéből.
Jól érzi magát, de orvosi szempontból nem elég jól. Kétségbe van esve, de nem tehetünk más – mondta a német szakember.
Az FC Barcelona a párharc első, hazai felvonásán, szerdán 3-0-ra győzött. (MTI)
Átigazolások
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Dorog
Vasastól igazoltak
A Dorog saját nevelésű középpályása, Faragó Bálint hét év után visszatért, miután a Vasastól távozik a 22 éves labdarúgó.
DVSC
Petíció indult
A DVSC szurkolói petíciót indítottak annak érdekében, hogy Amos Youga visszatérjen szeretett csapatukhoz.