Két hét leforgása alatt öt mérkőzést játszik a német élvonalbeli RB Leipzig labdarúgócsapata. A lipcseiek Julian Nagelsmann vezetőedző irányításával megkezdték a felkészülést a szombati Hoffenheim elleni bajnokira. A 32 éves trénernek ez lesz az első összecsapása a korábbi együttese ellen.

Az edzőpályán összesen 18 mezőnyjátékos és három kapus vett részt a nyilvános edzésen, ahol közel 100 szurkoló követte figyelemmel a kedvenceit.

Mint ismert, Gulácsi Péter az elmúlt héten fejsérülést szenvedett, amiért ki is kellett hagynia a Paderborn ellen 3-2-re megnyert bajnoki mérkőzést.

A magyar válogatott kapus ismét edzésbe állt,

mellette a svéd középpályás, Emil Forsberg is felépült a sérüléséből és társakkal együtt gyakorolt, így elképzelhető, hogy mindkét játekos bevethető lesz a Hoffenheim ellen.

Willi Orbán továbbra sem áll csapata rendelkezésére, aki térdműtétje után lábadozik, s korábban az is eldőlt, idén már nem léphet pályára.

Ennyire súlyos a fejberúgott Gulácsi BL-sérülése: “Nincs törés az arcán, de…” – videó