Kenesei számára befejeződött a bajnokság

Feltöltve: 2012, május 8 - 17:54 Frissítve: 2012, május 8 - 18:04

Ebben a szezonban már nem léphet pályára Kenesei Krisztián, a Haladás leggólerősebb játékosa, olvasható a haladasfc.nyugat.hu-n. A szombathelyiek támadója hetek óta küzd az Achillesével, az orvosok több hetes pihenést javasoltak neki.

ÚJPEST-FRADI: Minden a derbiről egy helyen itt - kattints!

- pepsifoci.hu - A siófoki találkozót még azért hagyta ki Kenesei Krisztián, mert abban bízott: a pihenés segít abban, hogy a Paks ellen játszhat. A jobb Achillesével bajlódik már a felkészülés óta: javulás nincsen, így idén már nem láthatjuk pályán a támadót.

- Mohácsi doktornál jártam hétfőn, aki hat hét szigorú pihenést írt elő számomra - mondta Kenesei Krisztián a haladasfc.nyugat.hu-nak. - A felkészülés során kaptam egy rúgást az Achillesemre, ezt pedig nem pihentem ki egyszer sem eléggé. Keletkezett benne egy csomó és folyadék is gyűlt össze, tulajdonképpen dupla akkora, mint a másik, a hátralévő találkozókon már kénytelen vagyok kihagyni. Kisebb szakadások is vannak az Achillesben, de Mohácsi doktor azzal vigasztalt: néhány kezelés és a szigorú pihenés gyógyírt jelenthet. A gyulladás leapad, a folyadék felszívódik, és a nyári felkészülést együtt kezdhetem el a srácokkal. Két hete pihenek, már érzem, hogy jobb. Szerettem volna még játszani idén, de nem keserítem a szurkolókat már, majd csak ősszel, de hát... most ezt dobta a gép!

Keneseinek tetszik a Haladás játéka, szerinte akár a 6. helyet is megszerezhetik.

- A csapat jól játszott az elmúlt két körben, ezt kellene meglovagolnunk. Akár a hatodik helyre is odaérhetünk, ám, ha rosszul alakulnak az eredmények, akkor a tizedik helyre is visszacsúszhatunk. Reméljünk előbbi lesz! Igaz, az őszt elrontottuk, ezt többet nem tehetjük meg, jövőre jobbnak kell lennünk - vállalkozott jóslásra a csatár.

Kenesei Krisztián 19 találkozón lépett pályára az OTP Bank Liga 2011/2012-es bajnokságában, hét gólt szerzett (a Fradi ellen duplázott, a Honvéd, a ZTE, a Pápa, a Kecskemét és az Újpest ellen egyszer-egyszer talált kapuba) és hét alkalommal gólpasszt jegyzett. (FOTÓ: HALADASFC.NYUGAT.HU)

Hozzászólások



Címlapon

                                            

Tartalom átvétel