Miriuta négy hónap után visszatér Romániába, fél évig ennél a csapatnál kapott munkát

A román élvonalban (Liga 1) szereplő FC Hermannstadt hivatalos oldalán jelentette be, hogy Miriuta László lett a csapat régi-új vezetőedzője.
Csakfoci Admin 2020. január 7., kedd 12:39
A román élvonalban (Liga 1) szereplő FC Hermannstadt hivatalos oldalán jelentette be, hogy Miriuta László lett a csapat régi-új vezetőedzője.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 7., kedd 12:39

Miriuta László lett a román élvonalbeli FC Hermannstadt vezetőedzője. Az 51 éves szakember szezon végéig szóló szerződést írt alá, ami további egy évvel meghosszabbítható. A korábban a Nagyszebenen dolgozó tréner így visszatért a korábbi sikereinek helyszínére, miután tavaly már irányította egyszer a csapatot, és a bajnokság végén elkerülte a rájátszást.

Miriuta edzői pályafutása során olyan kluboknál dolgozhatott, mint

az Energie Cottbus, a Kolozsvár, Győri ETO, Marosvásárhely, Dinamo Bukarest és legutóbb a magyar első osztályban szereplő Kisvárda, ahonnan októberben rendkívüli módon távozott.

Ez már a negyedik alkalom, amikor együtt dolgozok Miriuta Lászlóval. Minden alkalommal pozitív eredményeket értünk el, tavaly is, amikor a Hermannstadttal sikerült bennmaradni a bajnokságban. Nagyon örülök, hogy visszatért hozzánk, és meg vagyok győződve arról, hogy érzelmek nélkül is képesek leszünk az első osztályban maradni – mondta a klub elnöke, Iuliu Muresan.

Visszatértem egy olyan helyre, amit nagyon jól ismerek, akárcsak az embereket és a csapatot. Nagyon jól ismerem az itt élőket, de a csapatot egyaránt. Még mindig van néhány olyan srác, akikkel tavaly együtt dolgoztam, bár a tavalyi szezon nem volt könnyű számunkra. A keret jobb, mint egy évvel ezelőtt, több tapasztalt játékosunk van. Optimista vagyok, és szerintem együtt jó futballt fogunk elérni – kezdte Miriuta a bemutató sajtótájékoztatóján. – A feltételek kedvezőbbek, mint tavaly, van egy edzőpályánk, konditermünk és egy kiváló stadionunk. Nagyszebennek olyan csodálatos szurkolói vannak, akik az elmúlt szezon legfontosabb pillanataiban is támogattak minket. Nagyon bízok a társaságban! - tette hozzá a Hermannstadt régi-új vezetőedzője.

Miriutával együtt Florin Berta is visszatért a szakmai stábba, mellette Vlad Taran is, aki akkor is a kapus- és erőnléti edzői posztot töltötte be.

A Hermannstadt péntektől a spanyolországi Marbellán készül a tavaszi idényre, ahol többek között január 17-én a Puskás Akadémiával is összecsapnak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz