Az isztambuli mérkőzést a vendégek kezdték valamivel jobban, mégis a házigazda került előnybe alig negyedóra elteltével, mivel Szoboszlai a liverpooli 16-oson belül elsodorta Yilmazt, a vitatható büntetőt pedig Victor Osimhen értékesítette.
A folytatásban az angol csapat birtokolta többet a labdát, de ritkán talált rést a hazaiak védelmén, kevés helyzetét pedig nem tudta értékesíteni. A fordulás után a törökök gyorsan eldönthették volna a meccset, pontosabban Osimhen egymaga, de kétszer is nagy helyzetben hibázott. Ezek után a Galata átadta a területet és tulajdonképpen csak a védekezésre figyelt. A Liverpool próbált nyomást gyakorolni, ellenfele kapujáig azonban nem nagyon jutott el. Arne Slot a 62. percben hármat is cserélt, de ezzel sem változott a játék képe, így együttese pont nélkül maradt Törökországban.
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt a Liverpoolban, míg Sallait a 72. percen cserélték be a hazaiaknál.
A játéknapon több sima győzelem is született: az Atlético Madrid a vendég Eintracht Frankfurtot, a Bayern München pedig idegenben a ciprusi Páfoszt verte egyaránt 5-1-re, míg az Internazionale és az Olympic Marseille hazai pályán aratott fölényes diadalt: az olaszok a cseh Slavia Prahát 3-0-ra, a franciák pedig a holland Ajaxot 4-0-ra múlták felül.
José Mourinho a Benfica trénereként tért vissza korábbi sikerei helyszínére, a Chelsea arénájába, ám nem járt sikerrel, mivel a hazaiak egy korai öngóllal legyőzték a portugál együttest. (MTI/Csakfoci)
Bajnokok Ligája-alapszakasz, 2. forduló
Galatasaray-Liverpool 1-0 (Osimhen 16. - 11-esből)
Atlético Madrid-Eintracht Frankfurt 5-1 (Raspadori 4., Le Normand 33., Griezmann 45+1., Simeone 70., Alvarez 82. - 11-esből ill. Burkardt 57.)
Chelsea-Benfica 1-0 (Rios 18. - öngól)
Kiállítva: Joao Pedro (Chelsea, 96.)
Pafosz-Bayern München 1-5 (Orsic 45. ill. Kane 15., 34., Guerreiro 20., Jackson 31., Olise 69.)
Bodö/Glimt-Tottenham 2-2 (Hauge 53., 66. ill. Van de Ven 68., Richarlison 89.)
Olympique Marseille-Ajax 4-0 (Paixao 6., 12., Greenwood 26., Aubameyang 56.)
Inter-Slavia Praha 3-0 (Martinez 30., 65., Dumfries 34.)
www.csakfoci.hu/kulfoldi-foci/szoboszlai-ellen-fujtak-be-konnyu-11-est-a-bl-ben-videon-a-vitatott-eset


