Közel harminc év elteltével játszik iraki klubcsapat nemzetközi labdarúgó-mérkőzést kedden Irakban, amikor a bagdadi al-Zavra'a a libanoni al-Ahedet fogadja Kerbalában.
A második számú ázsiai klubsorozatnak számító AFC-kupa-összecsapást azt követően tudják megrendezni a fővárostól mintegy 100 kilométere lévő városban, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) a múlt hónapban felfüggesztette az iraki klubcsapatok kitiltását.
A határozatot még 1990-ben hozta a FIFA az országban uralkodó háborús helyzet miatt. A világszervezet rendelkezése szerint három városban, Kerbala mellett Baszrában és Erbilben már lehet nemzetközi mérkőzéseket rendezni.
Az AFC-kupába való visszatérés fontos, jelentőségteljes mérföldkő az ország életében
– jelentette ki a találkozóról Szalman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az ázsiai szövetség elnöke.
(mti)
Átigazolások
ZTE
Várkonyi Bence
Egymillió euróért igazolhat Azerbajdzsánba a ZTE védője, Várkonyi Bence.
ETO
Távozó edző
Távozik az ETO FC belga pályaedzője, Bernd Thijs.
DVTK
2 próbázó
Két játékos próbázik Diósgyőrben: a Szeged által is figyelt, de az egyezségtől egyelőre távol álló 26 éves középcsatár, Borsos Filip, és a 20 éves középpályás, Hómann Huba. (dvtk.eu)