Ugrai: "Éreztem, száműzni fognak, egy hónap alatt nem tanultam meg újra focizni"

A Diósgyőr korábbi játékosa elmondta, miért kellett a nyár végén távoznia a borsodiaktól. Mostanra már a görög Atromitoszt erősítő Ugrai Roland jól érzi magát az új klubjánál, ahol reméli, további gólokat fog szerezni.
Csakfoci Admin 2018. október 3., szerda 15:44
A Diósgyőr korábbi játékosa elmondta, miért kellett a nyár végén távoznia a borsodiaktól. Mostanra már a görög Atromitoszt erősítő Ugrai Roland jól érzi magát az új klubjánál, ahol reméli, további gólokat fog szerezni.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 3., szerda 15:44

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a nyáron Ugrai Rolandot és Busai Attilát előbb kirakták a Diósgyőr keretéből, végül mindkét labdarúgóval szerződést bontott a DVTK.

A legutóbbi másfél hónapban karrierem egyik legnehezebb periódusát éltem. Sajnos ilyen a profi futball - egyszer fent, egyszer lent. Szerencsére mondhatom, már magam mögött tudhatom ezt a nehéz időszakot, úgyhogy újult erővel igyekszem helytállni Görögországban – kezdte Ugrai Roland a Reggeli Startban, majd elmondta, miért vált egyik napról a másikra kegyvesztetté Diósgyőrben, és kellett távoznia.– A diósgyőri időszak nagyon nehézre sikerült.

Megmondom őszintén, nem is jó emlékekkel távoztam Diósgyőrből, hiszen a klub kommunikációja nem volt teljesen korrekt, és nem csak azt kommunikálták, ami valójában történt. Próbálták rám és Busai Attilára hárítani az egész problémát. Az idő majd eldönti, valóban mi voltunk-e a probléma okozói, vagy más van a háttérben.

Annak viszont örülök, hogy sikerült jó helyre igazolnom. Szerencsére a kezdés is jól sikerült, de nyilván ez csak egy hosszú útnak az eleje. Szeretném ugyanígy folytatni, vagy még ennél jobban. Először is nem tudom az okát annak, hogy miért küldték el Busai Attilát. A harmadik fordulóig a Diósgyőr az első keretének a tagjai voltunk. Attila mindháromszor kezdő volt, és majdnem minden meccset végigjátszott.

Az én esetemben érezni lehetett, hogy hamarosan száműzni fognak, hiszen az első mérkőzésen kezdő voltam a Fradi ellen, le is cseréltek, majd a másodikon csak csere voltam - bár beálltam -, de a harmadikon már nem is játszottam, a negyedik idejében pedig már kitettek a keretből.

Igazából a kommunikáció az volt, hogy a nem megfelelő hozzáállás miatt tettek ki, ami részben igaz, hiszen nem teljesítettem úgy, ahogy az előző félévben. Ezt a részét megértem, de nem ez volt a legfőbb probléma.

Ugrai 13 napig volt csapat nélkül, majd szeptember 13-án kétéves szerződést kötött a görög élvonalbeli Atromitosszal, ahol honfitársa, Megyeri Balázs is segített neki a beilleszkedésben. Mint kiderült, leginkább a kapusnak köszönhetően tudott odaszerződni.

Nem volt egyszerű az utóbbi időszak, hiszen sohasem voltam még klub nélkül. Az igazsághoz hozzátartozik, Magyarországon két-három klub kivételével majdnem mindenki megkeresett, ami nyilván biztosíték volt arra, hogy lesz csapatom. Szerettem volna mindenképpen külföldön folytatni, és ezért is vártunk ki egy kicsit.

A görög lehetőség úgy jött, hogy Megyeri Balázs ide igazolt a nyáron, az ő segítségével és közreműködésével vették fel velünk a kapcsolatot. Megyerinek nagyon sokat köszönhetek, ő beszélt rólam a legtöbbet az edzővel és az itteni illetékesekkel.

A 25 éves csatár azt is elárulta, miért akart külföldre igazolni.

Szerettem volna egy magasabban jegyzet bajnokságban, csapatban játszani. Decemberben lett volna lehetőségem elszerződni Magyarországról, amivel a klub is nagyon jól járt volna, de a csapatnak nem volt elég az az összeg, amit értem kínáltak. Bódog Tamás irányításával nagyon jó csapatot alkottunk. Akkoriban úgy voltam vele, ha a klubnak nem megfelelő az értem kínált összeg, akkor várok nyárig és remélhetőleg úgy folytatom, ahogy azt elkezdtem. Harcban voltunk a kupáért, majd átadták az új stadiont is, nagyon jó lehetőségnek tartottam, hogy pályára léphessek benne.

Olvastad már?
Ugrai megszerezte első gólját légiósként - videó
A magyar válogatott Ugrai Roland szombaton megszerezte első gólját a görög Atromitosz labdarúgócsapatában.
Elolvasom

Ugrai jól kezdett az Atromitosznál, hiszen a bajnokságban három mérkőzésen már két gólnál jár.

Egy hónap alatt nem tanultam meg újra focizni. Környezetváltásra volt szükségem, hiszen tényleg nagyon rosszul éreztem magam az utóbbi időben. Idővel meg fog szépülni ez a diósgyőri időszak, hiszen alapból tudom sokat kaptam a klubtól. Ott lettem válogatott, ott lettem olyan játékos, akire felfigyeltek.

A vége nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztem, de tényleg szükségem volt egy új környezetre, ami szerencsére eddig jól sült el. Nyugtával dicsérjük a napot, ez még csak a kezdet.

Ugrai természetesen összehasonlította a magyar bajnokságot a göröggel, és elmondta, mi a céljuk a pontvadászatban.

Elég furcsa bajnokság. Azt azért jegyezzük meg, hogy az AEK Athén a BL, míg az Olympiakosz és a PAOK az EL-főtáblán szerepel. Ez önmagában nagy dolognak számít, hogy a bajnokságból három csapat a főtáblán érdekelt, valamint a Panathinaikosz és az Arisz is két nagyon komoly klubnak számít Görögországban. A Panának voltak pénzügyi problémái, és ezért hektikus volt ott a helyzet, de mostanra rendeződtek ezek a gondok. Van ez az öt csapat és mi, az Atromitosz, mi szintén az élbolyhoz tartozunk.

A többiek középcsapatnak számítanak, de a magyar bajnokságban is helytállnának - se felfelé, se lefelé nem lógnának ki. Igazából jó bajnokságról van szó, mert öt-hat együttes erőssé teszi az egész versenyhelyzetet. Célként az első négy hely lett kitűzve a szezont megelőzően.

Jelenleg a másodikok vagyunk, de azt gondolom, hogy erős a keretünk, és ott lehetünk a dobogó közelében, megszorongathatjuk a többi három nagy csapatot, amire valljuk be, reális esélyünk van.

Végül műsorvezetői kérdésre az esetleges válogatottságról is szót ejtett.

A nemzeti csapattal egyelőre nem szeretnék foglalkozni. Ha jól játszom, úgyis behívnak, tök mindegy, hol játszok – tette hozzá.

Olvastad már?
Ugrai beindult és az élre lőtte a csapatát - videó
Ugrai Roland a görög Atromitosz színeiben a harmadik meccsén már a második gólját szerezte meg, csapata a Levadiakosz otthonában győzött 2-0-ra a magyar csatárnak is köszönhetően, így klubja veretlenül, 4 sikert és 1 döntetlent jegyezve vezet jelenleg az élvonalban. Megyeri Balázs védte a vendégek kapuját, a hazaiak viszont nem nevezték a meccsre az ex-újpesti Windecker Józsefet.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz