Ugyanis a párharc első meccsén a katalán gárda jogosulatlanul szerepeltethette fiatal védőjét, Chumit, aki a múlt heti kupameccs előtt, a Barcelona B tagjaként piros lapot kapott a spanyol harmadosztályban, így eltiltása miatt papíron a Levante elleni odavágón sem játszhatott volna.

A Levante elnöke, Quico Catalán (sic!) már a visszavágó előtt jelezte, pénteken a spanyol szövetséghez fordulnak vizsgálatért, ugyanakkor a Marca cikke szerint lehet, hogy későn, hiszen ezt már a párharc első meccse után legkésőbb 24 órával meg kellett volna tenniük.

Az AS szerint a valenciai klub már be is nyújtotta ma hivatalosan a panaszát.

Lapinformációk szerint nagyobb esély mutatkozik arra, hogy a Barca versenyben marad a kupában – egy korábbi rendelet is emellett szól. A spanyol szövetség ősszel jelentette be, hogy azok a játékosok, akik a második számú együttesekben kettőnél kevesebb meccsre szóló eltiltást kapnak, azok az első csapatban akkor is pályára léphetnek, ha még nem töltötték le az eltiltásukat a B-gárdákban. Más források szerint viszont nem játszhat az érintett játékos másik sorozatban, amíg a saját bajnokságában le nem töltötte az eltiltását…annyit biztos, hogy a szövetség dönt majd ügyben.

Király Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó:

Barcelona – Levante 3-0 (Dembélé 30., 31., Messi 54.) – továbbjutott a Barcelona (4-2)