0-2-ről nyert a Barcelona ott, ahol majd 11 éve nem tudott - videó

2007 óta nem nyert bajnokit idegenben a Real Sociedad ellen a katalán gárda, de most összejött a három pont - nem akármilyen körülmények között.
Dudás Gábor 2018. január 14., vasárnap 22:41
2007 óta nem nyert bajnokit idegenben a Real Sociedad ellen a katalán gárda, de most összejött a három pont - nem akármilyen körülmények között.
Szerző: Dudás Gábor 2018. január 14., vasárnap 22:41

TABELLA: A La Liga állása itt!

Az első bő félórát követően úgy tűnt, megint nem nyer, sőt, pontot sem szerez a Barcelona San Sebastiánban, hiszen a Real Sociedad a 34. percben mát 2-0-ra vezetett a veretlen listavezető elleni bajnokin.

Az egyelőre szenzációs idényt futó gránátvörös-kékek azonban képesek voltak felállni a padlóról, sőt. A brazil Paulinho találatával már a szünet előtt szépítettek, majd a fordulást követően Suárez gólja már az egyenlítést jelentette. És ezzel még nem volt vége, az uruguayi a 71. percben újra villant, majd az addig "csak" gólpasszos Messi állította be a 2-4-s végeredményt.

A Barcelona előnye 9 pont a tabellán a második Atlético Madrid előtt, a Real Madrid pedig már 19 egységes hátrányban követi örök riválisát.

La Liga, 19. forduló:

Real Sociedad - Barcelona 2-4 (Willian José 11., Juanmi 34., ill. Paulino 39., L. Suárez 50., 71., Messi 85.)

 

Korábban:

Alavés – Sevilla 1-0 (M. Garcia 51.)

Espanyol – Athletic Bilbao 1-1 (G. Moreno 29., ill. I. Williams 36.)

Levante – Celta Vigo 0-1 (Sisto 37.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz