Tisztult Lőw Zsolt jövője: az egyik kispadot elfoglalták

A Red Bull Salzburg vezetőedzője, Marco Rose hosszabbított, így Lőw Zsolt biztosan nem kerül az osztrák együttes élére. Két lehetőség maradt számára.
Budai László 2018. május 28., hétfő 19:23
A Red Bull Salzburg vezetőedzője, Marco Rose hosszabbított, így Lőw Zsolt biztosan nem kerül az osztrák együttes élére. Két lehetőség maradt számára.
Szerző: Budai László 2018. május 28., hétfő 19:23

A német sajtó korábban három lehetséges forgatókönyvről írt Lőw Zsolt jövője kapcsán: az egyik az volt, hogy az osztrák Red Bull Salburg vezetőedzője lesz, az ottani tréner, Marco Rose pedig Lipcsébe igazol, a másik, hogy Lipcsében marad, ott lesz vezetőedző egyedül vagy párban, a harmadik pedig, hogy Thomas Tuchel segítője lesz a PSG-nél.

Lőw jövője tisztult

Mostanra annyit tisztult a kép, hogy az első variáció biztosan nem valósul meg. Rose ugyanis 2020 nyaráig aláírt a salzburgiakhoz, így biztosan ő marad ott a vezetőedző.

Lőw tehát vagy marad a Lipcsénél, akár vezetőedzőként, vagy eligazol Párizsba, ahol Neymarékkal dolgozhat Thomas Tuchel irányítása alatt.

Olvastad már?
Kockázatosnak tartják Lőw Zsolt kinevezését - emiatt nem lehet vezetőedző
Német lapértesülések szerint ezen a héten végképp eldőlhet Lőw Zsolt sorsa. A magyar szakember esélyes az RB Leipzig vezetőedzői posztjára, azonban a sportigazgató kockázatosnak ítéli meg az esetleges kinevezését.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Lisztest eladják?
A német Eintracht Frankfurt a kölcsönben az FTC-nél szereplő Lisztes Krisztián eladásából is bevételt remélhet a nyáron. (Frankfurter Allgemeine)
Videoton
Murka is marad
A Vidi alapembere, Murka Benedek is meghosszabbította szerződését a klubbal.
Bartosz Grzelak
Lengyel lehetőség
"Évek óta kapcsolatban állok lengyel klubokkal. Eddig nem lett belőle semmi. A gyökereim miatt az az álmom, hogy egyszer Lengyelországban dolgozzak" - mondta Bartosz Grzelak a TVP Sportsnak.
Tovább az összes átigazoláshoz