Reagált Petry kritikáira a német legenda fia

Jonathan Klinsmann elmondta, hogy hozzászokott a kaliforniai életstílushoz, de még ha olykor ideges is, abból az ellenfél semmit nem vesz észre.
Csakfoci Admin 2018. március 8., csütörtök 18:38
Jonathan Klinsmann elmondta, hogy hozzászokott a kaliforniai életstílushoz, de még ha olykor ideges is, abból az ellenfél semmit nem vesz észre.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. március 8., csütörtök 18:38

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Hertha kapusedzője, Petry Zsolt a Bildnek adott nyilatkozatában keményen bírálta Jürgen Klinsmann fiát, aki 2017 nyarán érkezett a berliniekhez.

A magyar tréner elmondta, hogy Jonathan Klinsmann túlságosan is amerikai, hiányoznak belőle a német erények, és az utóbbi időben megrekedt a fejlődésben. Petry nehezményezte, hogy a kommunikáció sem megy gördülékenyen az U20-as amerikai válogatott hálóőrnek, pedig egy kapusnak irányítania kell a védelmet.

Jonathan Klinsmann a Bild hasábjain keresztül reagált a kritikákra.

Tisztában vagyok vele, hogy jobban együtt kell élnem a játékkal, de azt nem hiszem, hogy a hozzáállásommal bármilyen probléma is lenne. Kaliforniában nőttem fel, és mindig is kaliforniai leszek. Úgy gondolom, hogy Kaliforniában megtanultam a nyugodt életstílust. A nyomáshelyzetekben sikerül nyugodtnak maradnom. Még ha ideges is vagyok, ebből az ellenfél semmit nem vesz észre – mondta Jonathan Klinsmann.

Petry Zsolt különösen Klinsmann személyiségfejlődésének a hiányát bírálta, ugyanis elmondása szerint olyan csendes, hogy a csapattársai alig veszik észre a pályán.

Gyakorlatilag az egyetemről jöttem a Herthába. Ez egy teljesen másik világ, hatalmas a különbség, de úgy éreztem, hogy képes vagyok ezen a szinten játszani – fogalmazott Klinsmann.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz