Fegyelmi okokból ebben az idényben már nem léphet pályára klubjában Amin Younes, az Ajax Amsterdam német labdarúgója.
A válogatott csatár március közepén a Heerenveen elleni bajnoki mérkőzés hajrájában megtagadta, hogy csereként beálljon, ezért akkor kéthetes eltiltást kapott. Kedden aztán a klub közölte, hogy a szezon hátralévő részében a tartalékokhoz száműzi az engedetlen játékost.
A német válogatottal tavaly Konföderációs Kupa-győztes Younes 2015-ben érkezett Hollandiába, és szerződése az idény végéig szól. A télen kis híján az SSC Napolihoz igazolt, ám végül úgy döntött, hogy az Ajaxnál marad. (MTI)
Átigazolások
ZTE
Várkonyi Bence
Egymillió euróért igazolhat Azerbajdzsánba a ZTE védője, Várkonyi Bence.
ETO
Távozó edző
Távozik az ETO FC belga pályaedzője, Bernd Thijs.
DVTK
2 próbázó
Két játékos próbázik Diósgyőrben: a Szeged által is figyelt, de az egyezségtől egyelőre távol álló 26 éves középcsatár, Borsos Filip, és a 20 éves középpályás, Hómann Huba. (dvtk.eu)