Fotó: Hertha BSC Twitter

Utánpótlásedző lehet Dárdai utódja – újabb nevet dobott be a német sajtó

Korábban két ismert tréner, André Villas-Boas és David Wagner neve merült fel a német élvonalbeli csapatnál, ám a Bild úgy tudja, a berliniek ismét házon belül oldanák meg az edzőváltást.
Nyikes Zoltán 2019. május 7., kedd 9:10
Fotó: Hertha BSC Twitter
Korábban két ismert tréner, André Villas-Boas és David Wagner neve merült fel a német élvonalbeli csapatnál, ám a Bild úgy tudja, a berliniek ismét házon belül oldanák meg az edzőváltást.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. május 7., kedd 9:10

Ante Covic utánpótlásedző lehet Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.

A Bild értesülése szerint a 43 éves szakember a favorit, hogy elfoglalja a szezon végén távozó magyar tréner helyét.

Michael Preetz menedzser ugyanis túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner - akit a Schalke is kiszemelt - szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében. Covic jelenleg a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik helyen áll a negyedik vonalban.

Mellette szól, hogy Preetz a Kickernek így nyilatkozott:

"Meg akarjuk őrizni az egyesületünk értékeit és továbbra is nagyban az utánpótlásra építeni. Ez követelmény lesz az új edzővel szemben."

Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.

(MTI)

Átigazolások
Légiósok
Sallait nem adták(?)
A török Sabah szerint télen az egyik PL-csapat 10 millió eurót ajánlott Sallai Rolandért, de a Galatasaray visszautasította azt. Az elmúlt hetekben a Brentford és az Everton érdeklődéséről írtak.
Újpest
Lemaradtak egy csatárról
A KVC Westerlo 24 éves csatára, Kyan Vaesen végül nem az Újpestet, hanem a szintén belga első osztályú OH Leuvent választotta.
MTK
EL-csapattól jött középpályás
A kék-fehérek hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy kölcsönvették az Európa Ligában szereplő Viktoria Plzen szlovén válogatott védekező középpályását, Adrian Zeljkovicot. 
Tovább az összes átigazoláshoz