Őrjöng az elnök: Ezért száműzték Nagy Dominikot a tartalékok közé a Legiánál

Keményen kifakadt a magyar légiós miatt is a Legia Varsó elnöke, egyben magyarázatot is adva arra, miért került a fakók közé a válogatott középpályás.
Dudás Gábor 2017. október 19., csütörtök 16:43
Keményen kifakadt a magyar légiós miatt is a Legia Varsó elnöke, egyben magyarázatot is adva arra, miért került a fakók közé a válogatott középpályás.
Szerző: Dudás Gábor 2017. október 19., csütörtök 16:43
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint arról beszámoltunk, a Legia Varsó magyar játékosa, Nagy Dominik nem vett részt már csapata szerdai tréningjén sem, ennek pedig az volt az oka, hogy a klub a harmadik ligában szereplő tartalékokhoz küldte a futballistát. Mint kiderült, nem a pályán vagy az edzéseken nyújtott teljesítménye vezetett elsősorban ahhoz, hogy a második csapathoz vezényeljék a 22 éves válogatott középpályást.

Nagy pár napja nyilatkozott arról is, hogy szeretne majd egy jobb csapatba szerződni, de ezzel elmondása szerint klubjának sincs semmi gondja, hiszen üzletként tekintenek rá, és értékesíteni akarják.

Nem akarok titkolózni, az a célom, hogy egy jó szezon után továbbálljak. Ez volt a Legia célja is, ezért vásároltak, meg is mondták, hogy egy üzletként tekintenek rám.  Ennek próbálok eleget tenni, ez az én érdekem is, hiszen szeretném magam kipróbálni a topbajnokságok egyikében

- mondta a középpályás akkor az M4 Sportnak.

"A Legia nem egy ATM"

Nos, a klubjának ezzel a kijelentésével mégis akadt gondja a polsatsport.pl cikke szerint. A portál azt írja, hogy a 2021-ig élő szerződéssel bíró légiós mondatai alaposan kiverték a biztosítékot a Legia elnökénél, Dariusz Mioduskinál, aki a hasonló nyilatkozatokra készülő játékosoknak is üzent egyben.

Nem fogunk titeket itt babusgatni, nem engedjük meg senkinek, hogy a Legiát csak egy ATM-nek tekintse!

– jött az elnöki reakció.

A lap is kemény szavakkal illette egyébként Nagyot, mondván a középpályás sem engedheti meg magának, hogy nyilvánosan így beszéljen a klubbéli terveiről, a Legia pedig nem fogja hagyni, hogy a "zsoldosok" kényükre-kedvükre jöjjenek és menjenek a csapatnál, és hogy csak egyszerű ugródeszkaként kezeljék a nagymúltú lengyel klubot.

Átigazolások
Csíkszereda
Szabó István
Nulla pont négy meccs után: katasztrofálisan indult a Csíkszereda idénye, ami - sajtóhírek szerint - Szabó István állásába kerülhet.
ZTE
Meghiúsult ajánlat
A brazil Ceará visszautasította a ZTE ajánlatát 21 éves szélsőjéért, Giulio-ért. A klubelnök szerint a magyar csapat ajánlata messze elmaradt a fiatal támadó valós értékétől, így nem engedik el.
ZTE
Argentin védő írt alá
A Zalaegerszeg szerződtette Tiago Nazareno Peñalbát, a San Martín de Tucumán 22 éves argentin középhátvédjét. A ballábas védő hároméves szerződést írt alá a ZTE-vel.
Tovább az összes átigazoláshoz