Aláírt a magyarok U21-es csapatkapitánya külföldi klubjához - hivatalos

Az Atalanta kölcsönadta Kecskés Ákost a lengyel élvonalbeli csapatnak, amelynek opciója lesz a megvásárlására.
Budai László 2017. július 13., csütörtök 16:20
Az Atalanta kölcsönadta Kecskés Ákost a lengyel élvonalbeli csapatnak, amelynek opciója lesz a megvásárlására.
Szerző: Budai László 2017. július 13., csütörtök 16:20

Amint azt a csakfoci.hu előre jelezte, most hivatalossá vált: Kecskés Ákos kölcsönben a lengyel élvonalbeli Termalica együtteséhez szerződött - jelentette be a klub.

A labdarúgót több csapat is meg akarta szerezni, és az Atalanta, valamint a Termalica közötti tárgyalások is hosszúra nyúltak. A legutóbb az olasz élvonal negyedik helyén végzett együttes mindenképp be akarta biztosítani, hogy Kecskés később visszatérhessen a klubhoz, a lengyelek pedig ahhoz ragaszkodtak, hogy hosszabb távra is megszerezhessék az U21-es válogatott csapatkapitányát.

A lengyelek komoly erőket mozgósítottak, hogy leigazolhassák Kecskést, és végül sikerrel is jártak.

A magyar védőt ezen a nyáron kölcsönben szerezték meg a következő szezonra, de jövő nyáron megvehetik a játékost, akivel hároméves szerződést köthetnek.

Kecskés tavaly alapembere volt az Újpestnek, amelyet szintén kölcsönben erősített: a 190 centiméteres védő 31 mérkőzésen szerepelt, és meghatározó embere volt a lila-fehérek védelmének.

A CMG kérdésünkre szintén megerősítette a hírt. Kövesdi Viktor, az ügynökség társtulajdonosa elmondta, hogy több hétre volt szükség, hogy létrejöhessen ez a szerződés, de érdemes volt sok munkát fektetni ebbe.

- Ákos erre a kihívásra vágyott és ebben mi is támogattuk természetesen. A válogatottság szempontjából is fontos volt neki, hogy komoly helyre kerüljön és ezt mi sem hagyhattuk figyelmen kívül. Profi klubba, színvonalas bajnokságba igazolt, ahol tovább fejlődhet. Ráadásul az edzőjét is jól ismerjük, Mariusz Rumak nagyon jó szakember, akinél sokat tanulhat.

A Lengyelországba szerződött Kecskés Ákossal hamarosan interjút is olvashatnak a csakfoci.hu-n.

Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC
Magyar és román játékos is jöhet
Honlapunk úgy értesült, hogy az ukrán élvonalbeli Kolos román jobbhátvédje, Stefan Vladoiu nagy eséllyel Borbély Balázs együtteséhez igazolhat, Csinger Márk pedig a DAC-tól térhet vissza.
Ferencváros
Pászka hamarosan távozik
Az M4 Sport információi szerint hétvégén aláír a Csíkszeredához a Ferencvárostól távozó Pászka Lóránd.
ETO FC Győr
Magyar játékos jöhet a DAC-tól
Az nso.hu információi szerint az ETO FC Győr játékosa lesz a DAC 22 éves bekkje, Csinger Márk. A védő a 2022/23-as idényben már játszott az ETO-ban, 15 tétmeccsen jutott szóhoz az akkor még NB II-es csapatban.
Tovább az összes átigazoláshoz