Le Havre – GFC Ajaccio 2-1

Egyedül a francia másodosztályban légióskodó Bese Barnabás örülhetett győzelemnek a külföldön futballozó magyarok közül péntek este. A válogatott jobbhátvéd együttese, a Le Havre az Ajacciót fogadta, és bár a 10. percben hátrányba került, a 40. és a 62. minutumban szerzett gólokkal fordítani tudott, és bezsebelte a három pontot (2-1). Bese végig a pályán volt, a Le Havre tizedik a húszcsapatos mezőnyben.

AC Ajaccio – Nancy 2-0

Emberhátrányban szenvedtek vereséget Lang Ádámék: a szintén francia második vonalbeli, de ott a kiesés ellen küzdő Nancy a 66. percben fogyatkozott tíz emberre, ez pedig döntőnek bizonyult: a hazaiak két góllal megnyerték a meccset. Lang a kispadon ült, nem állt be, csapata pedig kieső helyen áll.

Liefering – Kapfenberg 1-1

A hajrában mentett pontot Szoboszlai Dominik együttese: a 17 esztendős magyar légiós ezúttal is végig a pályán volt az osztrák másodosztályban szereplő együttesében, amely a 63. perctől gólhátrányban játszott, ám a hosszabbítás elején kiegyenlített, így pedig maradt a tabella harmadik helyén.

Fürth – Regensburg 1-2

Magyar pályára lépő nélkül kapott ki a Grauther Fürth a Bundesliga II-ben: Megyeri Balázs nem került a keretbe, Pintér Ádám pedig a padon ült, együttesük a 14.

Vadóczék veretlenül szereztek újabb bajnoki címet