Mint ismeretes, a Vidi csütörtök este a második félidőben vezetett a Chelsea elleni EL-csoportmeccsen, de a végén négygólos döntetlenre végződött a találkozó. A lefújás után a fehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolics, valamint a Chelsea trénere, Maurizio Sarri értékelte a látottakat.

Nikolics: – Gratulálni szeretnék a játékosaimnak. Tegnap tettem egy ígéretet a nevükben: hogy harcolni, küzdeni fognak a végsőkig. Akár meg is nyerhettük volna a meccset, de így is mi voltunk az egyetlen klub a csoportban, akik pontokat vettek el a Chelsea-től.

Főleg az  utolsó 10 percre vagyok büszke, amikor mentünk előre, még úgyis, hogy tudtunk, hogy áll a másik meccs. Ötletesen, aktívan futballoztunk a meccs hajrájában, ahogy akkor küzdöttünk, arra nagyon büszke vagyok, de mindenki az lehet. Az egész sorozat miatt van okunk a büszkélkedésre, hiszen sok jó dolgot vittünk véghez.

Örülök, hogy ott lehettünk, elégedett vagyok a csapat teljesítményével, egyedül amiatt szomorkodhatok, hogy a másik meccsen irreális eredmény született, és végül nem sikerült a továbbjutás. Versenyképesek voltunk ebben a csoportban, végig volt esélyünk arra, hogy még nagyobb sikert érjünk el.

Sarri:Sok taktikai hibát vétettünk, de elégedett vagyok a csapat hozzáállásával – főleg a fiatalokéval -, és reakciójával, hogy tudtunk válaszolni a második félidőre. Az öngól nem Ampadu hibája, ha az ellenfél is belefér, akkor nem sokat tud mit tenni. Nehéz beilleszkedni, főleg amikor ennyi fiatal van körülötte. A Vidi jó nagyon csapat, főleg a védekezésben erősek, leginkább akkor nehéz feltörni őket, ha mélységben teszik ezt. Kit emelnék ki közülük? Nekem nagyon tetszik a 10-es játékosuk, Kovács, de most csak 10 percet játszott.

EL: Négygólos meccsen Vidi-bravúr a Chelsea ellen – videó