Juhász: "Pedig erre készültünk" - a Vidi csapatkapitánya a bíróról is beszélt

A fehérváriak kiállított védője szerint teljesen szétesett a csapat a Partizan elleni visszavágón, pedig tudták, hogyan fognak veszélyeztetni a szerbek.
Budai László 2017. augusztus 25., péntek 8:15
A fehérváriak kiállított védője szerint teljesen szétesett a csapat a Partizan elleni visszavágón, pedig tudták, hogyan fognak veszélyeztetni a szerbek.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 25., péntek 8:15

A Videoton csütörtök este 4-0-ra kapott ki a Partizan Belgrádtól hazai pályán, így nem jutott be a csoportkörbe. A második félidő elején kiállított Juhász Roland csalódottan nyilatkozott az összecsapás után.

„Erre készültünk”

- Nehéz bármi pozitívumot mondani. Egy EL-playoffban nem illik négy gólt ajándékozni, márpedig mi ezt megtettük. Nem kezdtük rosszul a meccset, de a 6. percben megkontráztak minket, aztán utána még háromszor megtették ezt.

Pedig erre készültünk, tudtuk, hogy nagy erősségük ez, mégis mind a négy gól kontra volt. Szétestünk, a passzokban, játékban sem mutattuk azt, amit korábban. Eddig azt hittem, hogy fejlődő tendenciát mutatunk, de ma nagyon visszaesett az egész, szétesett a gépezet.

Felesleges bírózni

- Először magunkban kell keresni a hibát. Ahhoz, hogy 0-3 volt az eredmény, a bírónak semmi köze nem volt. A kiállításom utána jött. Az igaz, hogy az első sárgát semmiképp nem mondanám jogosnak, bár Simek Péter szakértő úr azt mondta, hogy az első is sárga volt. Lehet, hogy jobban látta, de szerintem nem volt az. A második az tényleg butaság volt, nem jellemző rám, azt sem mondanám, hogy elvesztettem volna a fejem. De a bírózást feleslegesnek érzem, nem érdemes foglalkozni ezzel.

A taktikáról

- Nem a gyors gól volt a lényeg számunkra. És azért is bosszant az egész, mert nem olyan szituációból kaptuk az elsőt, hogy rohantunk előre, hanem rögzített helyzet után jött, ami előtt akár egy fault vagy lövésünk is lehetett volna. Azért is vagyok nagyon szomorú, mert az egész országot képviseltük. Ott voltunk az EL közelében, és ilyen gyermeteg hibákat vétettünk… Ezt nem szabad. Most gyorsan elemezni kell, helyretenni a dolgokat, mert a bajnokság folytatódik. Van mit tanulni.

Olvastad már?
Nikolic a Vidi kieséséről: "Úgy játszottunk, mint egy 13 évesekből álló amatőr csapat"
"Ennyi ajándékot nem lehet adni az ellenfélnek, a kudarcot a katasztrofális hibákra vezetném vissza" - nyilatkozta a fehérváriak edzője.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Sallai is a Liverpoolban?
Sallai Roland édesapja, Sallai Tibor beszélt arról, hogy a Vörösök már felvették a kapcsolatot fia szerződtetésének ügyében.
DVSC
Két újabb profi
Profi szerződést írt alá a 17 éves középpályás, Asztalos Noel, aki ősszel az NB III-as csapat alapembere volt, és Balogh T. Márk (17 éves, kapus), aki a kis Lokiban és az U19-es együttesben szerepelt.
ZTE
Az első paraguayi
Tovább bővül a ZTE kerete, ezúttal egy belső védő, Fernando Vera érkezett. A Corinthianstól igazolt játékos az első paraguayi a klub történetében.
Tovább az összes átigazoláshoz