Az UEFA hivatalos honlapjának tájékoztatása alapján a 37 éves szlovén bíró, Matej Jug vezeti augusztus 7-én, kedden a Malmö-MOL Vidi FC BL harmadik selejtezőkörének mérkőzését. Jug munkáját honfitársai közül Matej Žunič és Manuel Vidali segítik az oldalvonal mentén, a tartalék játékvezető szerepét Dejan Balažič tölti be.

A szlovén bíró jól ismerhet négy Vidi játékost (Paulo Vinícius, Fiola Attila, Tóth Bence és Kovácsik Ádám), akik a magyar válogatottban is ott voltak a június 9-i, ausztrálok elleni (1-2) felkészülési mérkőzésen.

Mint utólag kiderült: ez volt az akkori magyar szövetségi kapitány, Georges Leekens utolsó meccse.

Ezt megelőzően, a 2015. június 13-i Finnország elleni (1-0-ra győztünk idegenben) Eb-selejtezőn is megfigyelhettük a játékvezetői munkásságát.

A nemzeti csapat és a Vidi mellett a Debrecen is ismerheti Jugot, hiszen hat évvel ezelőtt, a 2012-13-as idényben a Nyíregyházi Városi Stadion megrendezett DVSC-Club Brugge (0-3) EL-rájátszás odavágóján fújta a sípot.

Jug az idei kiírásban egyszer dirigált a szlovén élvonalban, valamint ő vezette a nyolc sárgát és egy piros lapot hozó NŠ Drava-Triglav (1-2) kupatalálkozót is. Nemzetközi szinten a mögöttünk hagyott szezonban, a Kádár Tamással felálló Dinamo Kijev-AEK Athén (0-0) EL-meccsen működött közre.