BL: Kettős vereséggel esett ki a Honvéd – videó

A Honvéd a zártkapus hazai visszavágón nem tudta megnehezíteni a Korhut Mihállyal felálló Hapoel Beer-Seva dolgát a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján.
Privacsek András 2017. július 19., szerda 23:05
A Honvéd a zártkapus hazai visszavágón nem tudta megnehezíteni a Korhut Mihállyal felálló Hapoel Beer-Seva dolgát a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján.
Szerző: Privacsek András 2017. július 19., szerda 23:05

Nagyon rosszul kezdte a mérkőzést a Honvéd. A 12. percben Szahar lövése kijött a kapufáról, Ogu pedig közelről a hálóba passzolt. Negyedórányi játék után már kettővel mentek a vendégek: Nwakaeme tekert 18 méterről a bal sarokba. A kispestieknek félóra kellett mire kilábaltak a mély gödörből. Előbb Nagy Gergőnek volt egy kapufája, majd Kamber lövése ment mellé. Közvetlenül a szünet előtt Lanzafame harcolt ki 11-est, amit ő maga értékesített.

 

A második félidő elején Gazdag 12 méteres kemény löketét ütötte ki a kapus. A 73. percben Baráth egy akrobatikus mozdulat után hat méterről kiegyenlített, de még ekkor is két Honvéd-gólra lett volna szükség. Nem sokkal később Ghadir ziccerét védte Gróf. A 83. percben már ő sem tudott segíteni: Nwakaeme 16 méterről a bal sarokba tekert.

Honvéd – Hapoel Beer-Seva 2-3 (Lanzafame 45. – 11-esből, Baráth 73., ill. Ogu 12, Nwakaeme 16., 83.), összesítésben 3-5

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Henry Wingo
Honlapunk úgy tudja, hogy három további MLS-klub is bejelentkezett Henry Wingo leigazolásáért.
DAC
Szerződéshosszabbítás
Xisco Munoz a jelenlegi idény után is marad a DAC szakvezetője, új, két évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Fehérvár FC
George Dobson
A Charlton az elmúlt hetekben gyakran hangoztatta, hogy hiába kötött előszerződést a Vidivel George Dobson, megpróbálják megtartani a csapatkapitányt. Nem sikerült.
Tovább az összes átigazoláshoz