Egy héttel ezelőtt a Ferencváros hazai pályán 2-1-es sikert aratott a Ludogorec ellen a BL-selejtező első felvonásán, így egygólos előnyből várja a visszavágót. A szerdai találkozóra a bolgárok győzelemmel hangoltak a hétvégén, ugyanis magabiztos, 2-0-s győzelmet arattak a Tsarsko Selo elleni nyítóbajnokin. A bolgár csapat vezetőedzője, Sztojcso Sztoev szerint a tanítványai éhesek a sikerre.

A játékosok nagyon motiváltak. Remélem, mindannyian a játékra fognak összpontosítani a Ferencváros ellen. Meggyőződésem, hogy a visszavágón jól fogunk teljesíteni – kezdte a Ludogorec trénere a szerda esti meccs előtti sajtóeseményen, aki hozzátette, biztos abban, hogy együttese sikerrel veszi a visszavágót. – Csapatként aktívabban fogunk játszani, de továbbra is megtartjuk a védekezésünket a szokásos módon. A fő célunk, hogy gólokat szerezzünk – zárta mondandóját az 57 éves szakember.

A Ludogorec csapatkapitánya, Sztevoszlav Dyakov szerint meg tudják verni a Ferencvárost.

Nehéz pillanatok várnak a Ferencvárosra Razgradban. Tisztában vagyunk azzal is, hogy milyen nehéz lesz számunkra is a mérkőzés, de készen állunk rá. Meggyőződésem, hogy a jobbik csapat a miénk, hozzá is vagyunk ahhoz szokva, hogy nyomás alatt játsszunk. Biztos vagyok abban, hogy tovább is fogunk jutni – jelentette ki a 35 éves labdarúgó a sportal.bg cikke szerint.

A Ludogorec 35-szörös román válogatott támadója, Claudiu Keserű minden bizonnyal pályára léphet az összecsapáson, miután a Tsarsko Selo elleni bajnokin kezdő volt, és duplájával el is döntötte a három pont sorsát. A Ludogorec-Ferencváros BL-selejtező visszavágó szerdán 19.30-kor kezdődik a razgradi Ludogorec Arénában.

Óvatos a Fradival a Ludogorec román gólzsákja: “Nagyon veszélyes gyorsabban táncolni, mint ahogy a zene szól”