Öt év után távozhat a Fradi-kedvenc Angliából - sztárcsapatok hívják

A Ferencváros korábbi játékosa, Muhamed Besic egybehangzó sajtóhírek szerint elhagyja Angliát és Törökországban folytathatja pályafutását.
Nyikes Zoltán 2019. május 31., péntek 11:20
A Ferencváros korábbi játékosa, Muhamed Besic egybehangzó sajtóhírek szerint elhagyja Angliát és Törökországban folytathatja pályafutását.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. május 31., péntek 11:20
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Nagy eséllyel előfordulhat, hogy öt év után elhagyja Angliát a korábban a Ferencvárosnál is megforduló Muhamed Besic, aki 2014-ben igazolt a zöld-fehérektől a Premier Leauge-ben szereplő Evertonhoz.

A bosnyák játékos az első szezonjában kapta a legtöbb lehetőséget a liverpooli csapatban, 23 élvonalbeli mérkőzésen is szóhoz jutott, ám ezt követően egyre kevesebb játékperc fűződött a nevéhez, valamint sérülések is hátráltatták, így a 2017/2018-as szezonban fél évre, majd az előző idényben egy évre kölcsönadták a másodosztályú Middlesbrough-nak.

A sportsport.ba úgy tudja, az Everton menedzsere, Marco Silva

a következő idényben sem számít a 26 éves játékosra, aki ezúttal nem tér vissza kölcsönben a Middlesbrough-hoz,

hanem országot és csapatot vált. Nemzetközi sajtóhírek szerint Besicet két törökországi topcsapat, a Besiktas és a Fenerbahce is szívesen látná a soraiban.

Átigazolások
Újpest
Beridze elkelt
A grúz élvonalban és a Konferencia Ligában szereplő Iberia 1999 szerződtette a nyáron Újpestről távozó Giorgi Beridzét.
Szentlőrinc
Új igazolás
Tovább bővült az NB II-es Szentlőrinc kerete, ugyanis a klubnál folytatja pályafutását Butá Gabriel Nicolae. A 24 éves, román-magyar labdarúgó bal oldali védőként és védekező középpályásként is bevethető.  
DVSC
Profi szerződések
Profi szerződést kapott a DVSC-ből Lovas Bertold,Zsuppán Kornél és Angyal Péter is.
Tovább az összes átigazoláshoz